Meddig érdemes élni?
A várható életkor világszerte követhető növekedését első megközelítésben egyértelműen örömteli eseménynek, a civilizáció és a tudomány diadalának tarthatjuk.
Gondoljunk csak azokra a népekre, akik az elégséges élelemnek, a tisztább ivóvíznek – vagy egy-egy súlyos betegség megfékezésének – köszönhetően élnek ma hosszabb ideig. Ezekben az esetekben egyértelmű, hogy az újonnan nyert éveket erejük teljében lévő (fiatal vagy középkorú) személyek kapják, akik teljes mértékben képesek az alkotásra és az örömök befogadására. A ténylegesen idős emberek (pl. a 80 év felettiek) esetében azonban az emelkedő életkorátlag hatásai rendkívül összetettek.
Nem tagadható, hogy az időskor biológiai változásai alapvetően deficitek kialakulásában nyilvánulnak meg. Ezek – ha akarjuk, ha nem – mind a fizikai, mind a szellemi teljesítményben felismerhetőek. Mielőtt korosabb Olvasóink bosszankodva továbblapoznának, gyorsan jelentsük ki, hogy az öregedés jól tisztázott szervi elváltozásai kivétel nélkül szerkezeti és nem működésbeli, tehát divatos kifejezéssel élve „hardver” problémák. A működések szabályozása, azaz a „szoftver” ritkán károsodik. A „programozás” alacsonyabb vagy egyenletes terhelés mellett érintetlen marad, illetve ha eléggé rugalmas, akár alkalmazkodhat is a kapacitás beszűküléséhez. Sőt! A teljesítmény még növekedhet is!
Bár jól érthető, mégis kevéssé köztudott, hogy például az új tapasztalatokból történő ismeretalkotás folyamata eredményesebb idősebb, mint fiatalabb korban. Jól ismert példák az idősek sikeres teljesítményére a különböző intézmények szenátusai, a „Vének Tanácsa”, a virágzó többgenerációs családi vállalkozások stb. És akkor a személyes életpályákat, „nagy öregjeinket” még nem is említettük. Akkor tehát nem is olyan nagy a baj? De igen. Ugyanis „járvány” fenyeget. Nem is fenyeget, már kopogtat. A kóros szellemi hanyatlás, ha úgy tetszik, a felgyorsult öregedés, a demencia világjárványa.
A teljes cikket elolvashatja a Mindennapi Pszichológia 2011. 1. számában!
