Mától Magyarországról is látható a Panstarrs üstökös

A Panstarrs üstökös ma – március 10-én – kerül legközelebb a Naphoz (ún. perihélium), így tisztán kivehető lesz szabad szemmel is.

2013. március 10., 05:30

A Panstarrs-t – hivatalosan C/2011 L4-üstököst – 2011 júniusában fedezték fel csillagászok a Hawaiin lévőt Pan-STARRS (Panoramic Survey Telescope & Rapid Response System) teleszkóppal. Az üstökös a hónap folyamán halad át a belső Naprendszeren, és kedden jut legközelebb a Földhöz, 160 millió kilométeren belülre.

Az üstökös márciusi fényességét érintően korábban kérdések merültek fel, mivel úgy tűnt, nem az elvártnak megfelelően viselkedett az év elején. A csillagászok egy objektum fényességét magnitúdóban adják meg, mely skálán a legkisebb számmal jelzett objektum a legfényesebb. A negatív számmal jelzettek kivételesen fényesek. Szabad szemmel még a +6 magnitúdójú, halovány objektumokat lehet észlelni az éjszakai égbolton.

Januárban az üstökös 1,5 magnitúdóval haloványabb volt az előre jelzettnél. Ez a séma ráadásul nem sokat változott február első felében sem. A csillagászok számítottak erre, mivel az üstökös, úgy tűnik, „újnak” számít, mely először közelíti meg csillagunkat, és az ilyen objektumok rendszerint nem fényesednek annyira ki, mint ahogy az előrejelzések sugallják – írja a hirado.hu.

Míg a C/2011 L4 a jelek szerint korábban halványult, a múlt héten hirtelen felragyogott, és minden egyes nappal fényesebb lett. A déli féltekén – ahol az üstökös felfedezése óta látszik – a megfigyelők az utóbbi napokban már azt jelentették, az üstökös egyre lenyűgözőbb az éjszakai égbolton. A legfrissebb becslések szerint a Panstarrs valamivel haloványabb, mint a Fomalhaut csillag, talán +1,5 magnitúdójú. Mindez igazán lenyűgöző érték, ha figyelembe vesszük, hogy egy-két héttel ezelőtt úgy tűnt, az üstökös fényessége alig éri majd el a +2 vagy +3 magnitúdót.

John E. Bortl üstökösszakértő szerint a Panstarrs mostanáig olyan furcsán viselkedett, hogy nem lehet semmilyen eshetőséget teljesen kizárni. „A napközelpont alapján a maximum fényességet +1 és +1,3 magnitúdó között várom. Mindez természetesen nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az üstökös a perihéliumot követő néhány napban tovább fényesedik” – tette hozzá.

Az üstökös az előrejelzések szerint csütörtökön (március 7.) válik láthatóvá az északi féltekén – amennyiben az időjárás is engedi –, amikor is a nyugat-délnyugati horizont közelében tűnik fel, nagyon alacsonyan, fél órával napnyugta után. Az MCSE szerint hazánkból nagyjából március 10-étől lesz megfigyelhető szabad szemmel.

Március 12-én az üstökös majdnem közvetlenül a nyugati horizont felett tartózkodik majd, kevesebb, mint öt fokra balra a sarló alakú Holdtól. Az üstökös ezt követően lassan magasabbra emelkedik, és az égbolt nyugat-északnyugati horizontja felé mozdul március közepén és második felében, majd fokozatosan elhalványul, ahogy eltávolodik a Naptól és a Földtől.