Már kapható a repülő autó

Jóval olcsóbb a Terrafugia nevű repülő autó, mint a Rolls Royce cég Phantomja - amely csupán "egyéltű".

2011. július 19., 10:25

A Terrafugia ára - a The Daily Telegraph című brit lap értesülései szerint - 150 ezer font (45 millió forint), míg egy Phantom 70 millióba is belekerül. A Terrafugia földi és légi jármű üzemanyagfogyasztása közúton 10 liter, míg levegőben óránként valamivel 20 alatt van. Szárnyainak fesztávolsága 9 méter, földi csúcssebessége 110 kilométer óránként, levegőben 200. Sofőrjének rendelkeznie kell autóvezetői engedéllyel és pilótajogosítvánnyal egyaránt. A brit polgári légiközlekedési hatóság szóvivője szerint a kétéltű jármű inkább csak az Egyesült Államokban válhat majd be, ahol még a legkisebb településeknek is van saját repülőterük – írja az MTI.