Magyarország rosszul értelmezett ínsége
Négy milliárd euró lesz, amint azt röviddel ezelőtt a magyar jobboldali-nemzeti kormánypárt, a Fidesz soraiból lehetett hallani? Vagy talán inkább hat, esetleg 12 milliárd euró, ahogyan banki elemzők feltételezik? Esetleg sok hűhó semmiért? A kérdéseket Karin Rogalska teszi fel a Wiener Zeitung hasábjain.
Ismeretlen nagyságrendű az az összeg, amelyet a Nemzetközi Valutaalaptól és az EU-tól kért pénzügyi segítségként a budapesti kormány. A kérés mindenkit meglepetésként ért. 2010 júliusától, amikor is az IMF megtagadta a további pénzügyi kifizetéseket Magyarország számára, és felszólította Orbán Viktor kormányát, hogy előbb konszolidálja a költségvetését, nincs hivatalos kapcsolat Washingtonnal. Ennek következményeként Orbán, akitől újabban gyakran idézik, hogy ha az IMF Magyarországra jön, akkor ő fog menni, fáradhatatlanul hangsúlyozta, hogy országa majd saját erőből megoldja a problémákat.
Hogy eközben titokban Magyarország folyton az IMF felé sandított, az jól lemérhető például abból, hogy mostanság semmire sem hivatkoznak olyan gyakran Budapesten, mint az államadósságra. Ez 2010-ben a GDP 82 %-ra rúgott, ma állítólag 74%. A kormány ezt egy innovációs gazdaságpolitika jelének tartja, ahogy azt az illetékes miniszter, Matolcsy György oly szívesen szavakba önti. Már készítik is az új tankönyveket, amelyeket előbb még meg kellene írni.
A piacok azonban másképpen látják mindezt. Amikor 2009 márciusában 316 forintot ért egy euró, nagyon sokan egyszeri szomorú rekordnak gondolták. Akkoriban még reálisnak tűnt a 250 forintos euró kurzus. Ez már hosszú ideje eléri a 300 forintot. Ez a legszembetűnőbb megnyilvánulási formája annak a bajnak, amelyet Orbán nem képes korlátok közé szorítani. Legutóbb Magyarország képtelen volt eladni a saját államkötvényeit, s az országot a bóvli szintjére történő hitelleminősítés veszélye fenyegeti. (A cikk a bejelentés előtt íródott. a szerk) Ilyen körülmények között nagy szükség van külső segítségre.
Ezzel Magyarország gazdasági kérdésekben egyértelműen elvesztené a szuverenitását. Ez természetesen nem tetszene Orbánnak, aki számára kulcsfontosságú kérdés honfitársai nemzeti öntudatra ébredése. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy a kormány, mielőtt kérésével szükségből Washingtonhoz és Brüsszelhez fordult volna, biztosította a polgárokat arról, hogy csak elővigyázatosságból fordul az IMF-hez és az EU-hoz. Az együttműködés egy új fajtájáról van szó. Részben párhuzamot vontak Lengyelországgal, amelynek az IMF januárban 30 milliárd USA-dollár értékű rugalmas hitelt biztosított. Egy lényegi különbséget azonban nem említettek meg: Lengyelország egyáltalán nem szeretne adósságválságba kerülni, miközben Magyarország már régen benne van.
(Wiener Zeitung, 2011.11.23.)Fordította: dr. Gonda László
