Korszerűbb és olcsóbb közvilágítás befektetés nélkül?


A közvilágítás költséghatékony biztosítása minden önkormányzat számára kiemelt feladat. Ezen a területen nehéz spórolni, hiszen olyan mértékben kell biztosítani a településen a világítást, hogy a gyalogosok és az autósok számára is biztonságos legyen a közlekedés. Hogyan lehet ezt a kötelező feladatot mégis hatékonyan, gazdaságosan ellátni?

2012. november 14., 13:23



Az E.ON csoport Magyarországon több mint 2100 település villamosenergia-ellátásáról gondoskodik. A fejlődés ritmusával lépést tartva, ügyfelei igényeivel és lehetőségeivel összehangolva kínál egyedi megoldásokat a közvilágítás területén is. Alig egy éve indította útjára az E.ON Energiahatékonysági Programot azzal a céllal, hogy új eszközök alkalmazásával az energiahatékonyság élére álljon, és ezzel elérhetővé tegye a hazai települések számára a világítástechnikai fejlődés eredményeit.

A szakmai és befektető partnerek bevonásával létrehozott program olyan konstrukciót kínál az energiahatékony közvilágítás megvalósítására, melyhez akár önerő befizetése sem szükséges az önkormányzatok részéről. Így lehetővé vált, hogy azok a települések is korszerűsítsenek, ahol problémát okoz fejlesztési források elkülönítése, vagy annak biztosítása.

A beruházás a gazdaságosabb energiafelhasználásból származó megtakarítás egy részéből fedezhető utólag, ráadásul kezelhető futamidőn belül. A befektetést tehát az E.ON Energiahatékonysági Program finanszírozza meg 100%-ban előre. A konstrukció biztosítja, hogy az Önkormányzatok költségei már a korszerűsítés utáni hónaptól csökkennek.

A beruházás a megtakarításon túl még rendkívüli környezettudatosságot is ígér, az új eszközök segítségével csökken a CO2 kibocsátás és a fényszennyezés.
Hogyan lehetséges ez? A Program keretében olyan innovatív eszközöket szerelünk a hálózatra, melyek legalább 25-30%-os energia-megtakarítást képesek elérni, gazdaságossá teszik az üzemeltetést és megnövelik az eszközpark élettartamát. A futamidő végéig él a cseregarancia az eszközökre, majd a futamidő végén az új lámpatestek az önkormányzat tulajdonába kerülnek, így a korszerű eszközökkel a vagyonuk is gyarapszik.

Milyen eszközökről van szó?

A műszaki és biztonsági megfontolásokon túlmenően a gazdasági megtérülés is elsődleges szempont az ajánlat készítése során. A beruházások során elsősorban LED technikát és elektronikus előtéteket alkalmazunk. LED-re elsősorban a régi energiapazarló higanygőz lámpákat cseréljük, valamint szigetszerűen kisebb helyek; terek, utcák megvilágítását valósítjuk meg.
A termékek megfelelő kombinációjával jelentős megtakarítás érhető el, melynek pontos mértékét a helyszíni felmérés után lehet megállapítani. Minden településen a helyi adottságoknak megfelelő termékmixet készül, testre szabottan, az önkormányzattal közösen megállapodva.

Ajánlatkérés esetén a szakemberek felmérik a település közvilágítási hálózatát, majd egy komplett tervezet készül a javasolt eszköz kombinációval és a garantált megtakarítással.
A program csomagban, egyszerre kínálja a villamos energiát, az energia-hatékony eszközöket, a beépítésük és karbantartásuk finanszírozását, és szakértelmet az üzemeltetéshez.
Az E.ON Energiahatékonysági Programmal kapcsolatban a

www.eon.hu/eepoldal további információval szolgál, illetve az E.ON Önkormányzati Vonal munkatársai is készséggel adnak tájékoztatást a 06-40-200-950-es telefonszámon vagy az onkormanyzativonal@eon.hu e-mail címen.