Korai kelés: arany helyett jó virágpor

Minél korábban ébrednek és reppennek ki kaptárukból a méhek, annál jobb virágot fognak találni a nektárgyűjtéshez. - közölte vasárnap a BBC egy frissen megjelent kutatási anyagot idézve. A kutatás lényegi megállapítása, hogy a korán kelő méhek jobban megérzik az új illatokat.

2010. augusztus 9., 07:33

A kutatók úgy találták, hogy a kora reggeli röpülésnél a méhek agya, ami egy milligramm súlyú, sokkal hatásosabban működik, ezért inkább segíti az illatok megérzését, és a nagyobb hatékonyságú nektárgyűjtést. A kísérletükben, aminek megállapításait a Behavioural Ecology and Sociobiology című szaklapban publikálták, több mint ezer mézgyűjtő méhet vizsgáltak a kutatók - számolt be a Független Hírügynökség.

Más kutatások révén már régóta ismert, hogy a legtöbb virág kora reggel halmozza fel a nektárt, ezért ez az az időszak, amikor az illatanyagok leginkább szétterjednek a levegőben. A mostani kísérlet azt mutatta ki, hogy a méhek számára is ez periódus a leghasznosabb.

Giovanni Galizia professzor, aki a németországi Onstanz egyetemének kutatócsoportját vezette, azt mondta: az illatanyagok bevésése az energiafelhasználást tekintve intenzív folyamat a méhek csöppnyi agya számára. Vagyis azok a méhek, amelyek később ébrednek, kisebb valószínűséggel találják meg a nektárban dús virágokat, viszont energiát takarítanak meg.