ic press

2010. július 11., 13:46

2010. július 8.



Mi jöhet a Ragadozók után?

A Ragdozók-ról (Predators, hazai bemutató: augusztus 19.) már megjelentek az első kritikák az Egyesült Államokban, és úgy tűnik, Antal Nimród rendezőnek nem kell aggódnia: újabb hollywoodi sikerrel lett gazdagabb, és ez minden bizonnyal újabb – egyre nagyobb – lehetőségeket és felkéréseket hoz majd magával.
De Antal már tudja, mit akar: és ez inkább visszatérés lesz. Egy nyilatkozta szerint most végre elkészítené azt a filmet, amit eredetileg rögtön a Kontroll után szeretett volna megrendezni. A film címe a tervek szerint Paraffin lesz, műfaja pedig a keserű jövőben játszódó thriller.
Bár a rendező nem sokat árult el a tervéről, de annyit végül is elmondott, hogy a történet a földi zsarnokság elől házilag készített űrhajókon menekülőkről fog szólni. Arra a kérdésre pedig, hogy a főszereplő a Ragadozók alaposan megizmosodott főszereplője, Adrien Brody lesz-e, Antal Nimród nem adott határozott választ: mindez még túl távoli ahhoz, hogy biztosat mondhasson.
IC Press



Scorsese 3D-re vált

Martin Scorsese nem pihen. A 68 éves, Oscar-díjas rendező nem sokkal legutóbbi bemutatója után máris belekezdett a következő forgatásba. A héten először csattant a csapó a The Invention of Hugo Cabret díszletei között. A munka Londonban kezdődött, de a stáb az angliai külső és stúdiómunkák után Párizsban is dolgozik majd.
A film egy árva fiú életét beszéli el, aki a harmincas években egy párizsi pályaudvar falai közt bujkál: ám különös új ismerősökre és csodálatos titkokra bukkan, amelyek alaposan felkavarják az életét. A mester 3D-ben forgatja új filmjét, és a munkához maga köré gyűjtötte sok régi kollégáját. A film főszerepeit Ben Kingsley, Sacha Baron Cohen, Jude Law, Ray Winstone, Chrisopher Lee és a HA/VER-ben híressé vált Chloe Moretz játssza. Az operatőr, a látvány- és jelmeztervező, a vágó és nem utolsó sorban a forgatókönyv-író már mind dolgozott együtt Scorsese-vel, jó néhányuk az Oscar-díját vagy jelölését is neki köszönheti.
A hazai bemutatóra előre láthatóan 2012 elején kerül sor.
IC Press




Leonardo a lelátón

Az első kritikák, amelyek megjelentek Christopher Nolan új, féltve őrzött filmjéről, az Eredet-ről (Inception, hazai bemutató: július 22.) egyöntetűen az év filmjének, kihagyhatatlan, titkokkal és meglepetésekkel teli meseterműnek nevezik az álmok és ébrenlét határán játszódó thrillert.
Bár a bemutató már egyre közeledik, és a szereplők be vannak táblázva interjú és premier dátumokkal, egy kis kikapcsolódásra is marad idejük…elég szűkösen. A főszereplő, Leonardo Di Caprio, aki a filmben különleges képességű álomtolvajt alakít, szakított némi időt, hogy egyik kedvenc sportágának hódoljon. Igaz, nem a pályán, hanem a lelátón. Mint azt már pár híresség, politikus, sportoló, és sok ezer szurkoló is megtette, teszi vasárnapig. DiCaprio a Dél-Afrikai Köztársaságban töltött pár napot a világbajnokságon: meccsekre járt, az estéket pedig barátai társaságában töltötte.
De a show megy tovább. Kedden egyből Londonba repült, hogy a csütörtök esti Leicester Square-i vörösszőnyeges premieren is részt tudjon venni Joseph Gordon-Levitt, Ellen Page, Ken Watanabe, Tom Hardy, Michale Caine, és Christopher Nolan társaságában.

IC Press




Nagyfiúk és kislányaik

A filmgyár kifejezés ne tévesszen meg senkit, egy forgatás nem feltétlenül hatalmas gépezet: aki jól csinálja, az megőrzi a családi vállalkozás jelleget.
Adam Sandler például mindent elkövet ezügyben. Amerika egyik legnépszerűbb komikusa mindig a barátaival forgat, a Nagyfiúk-ban (Grown Ups, hazai bemutató: július 29.) is együtt bolondozik állandó tettestársaival, Rob Schneider-rel, Kevin James-szel, Chris Rock-kal és David Spade-del, de ezúttal az egész családját is beszervezte. Nem túl nagy szerepben ugyan, de kamera elé lépett egykori fotómodell felesége, Jackie és mindkét lányuk: a forgatás idején hároméves Sadie, és csupán egyéves húga, Sunny.
– Hallottam róla, hogy Will Smith milyen jól dolgozott együtt fiával, Jadennel – kommentálta a közös családi színészkedést Adam Sandler – Gondoltam én is kipróbálom a közös munkát a lányokkal. És megérte, mert remekül szórakoztunk.
IC Press