Ezt eszik a bányakatasztrófa túlélői

Több mint egy hónapja, augusztus 5-én omlott be Chilében a San José-i réz- és aranybánya, aminek következtében 33 bányász rekedt 700 méteres mélységben, elzárva a külvilágtól.

2010. szeptember 14., 04:40

A munkások sorsára nem derült azonnal fény, 17 nappal később érte el menedéküket egy fúrófej. A külvilágban akkor döbbentek rá, hogy az eddig halottnak hitt vájárok élnek és – a körülményekhez képest – jól vannak. Azonnal megkezdődtek a mentési munkálatok, ám a legóvatosabb becslések szerint is még két vagy három hónapot vesz igénybe, amíg a felszínre tudják őket hozni.

A képen egy tipikus menü látható, amelyet ivóvízzel és lámpatestekkel együtt le tudnak juttatni a mélybe. A terítéken csupa olyan fogás található, amely lefér az eddig vágott vékony furaton: rizs, húsgolyó, gyümölcsök, sajt és (szigorúan áramvonalasra vágott) kenyér. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei azt javasolják a mentést végző Codelco chilei bányavállalat, hogy a bányászok a változatos táplálék fogyasztása mellett továbbra is tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól és a cigarettázástól.