Évértékelő

2011 végén nagy várakozással tekintettünk az előttünk álló 2012-es évre, amelyet a kormányzó az elrugaszkodás évének ígért. Jól kezdtünk. A januári borongós időt és szürkeséget megszínezte a Kerényi Imre által rendezett festménykiállítás a Nemzeti Galériában, amely az új egypárti alaptörvényt ünnepelte. Úgy feltöltődtünk az intellektuális és kulturális élménnyel, hogy szinte észrevétlenül siklottunk át Magyarország új európai rekordja felett: a 27 százalékra emelt áfára célzunk, amely a legmagasabb az unióban. A főpolgármester sem akart lemaradni, ezért a fővárosiaknak egy olyan színházzal kedveskedett februárban, ahol többek között Nyirő József és Csurka István műveit játsszák, feltehetőleg nagy sikerrel, de aki látni szeretné, ne aggódjon, szerencsére mindig kapni jegyet.

Eljött a kikelet, a kertészkedés ideje, és az éj leple alatt kivágták a Kossuth tér rügyező fáit, a Parlament előtti tér Horthy korabeli arculatának visszaállításáért. (Mellesleg: nem hallottuk a zöldpárt tiltakozását, de ne bántsuk őket, úgyis éppen szakadoznak.) Siettek elszállítani Varga Imre egyik legszebb szobrát a térről, Károlyi Mihályét, amelynek látványa úgy zavarta a parlament elnökét. Az orvosok, pedagógusok megkezdték reménykedésük harmadik évét. Fizetésemelést, életpályamodellt ígértek nekik, és ők hittek, hittek rendületlenül. Év végére megtörtént az iskolák államosítása, és kiderült, nem lesz cafeteria, nem lesz bérlet, nem lesz életpályamodell, lesz viszont fizetéscsökkenés, óraszámnövelés, Wass Albert- és Tormay Cécile-tanítás, kötelező hittan- vagy erkölcsoktatás, és szigorú keretek közé szorítják a pedagógusok mozgásterét. Szakszervezeteik sokszor fenyegetőztek sztrájkkal, de úgy tűnik, nem volt elég erejük elrugaszkodni. A felsőoktatás átszervezése némi problémával járt, amikor az egyetemisták és a gimnazisták megértették, hogy nem lesz tandíj, de nagy többségüknek százezreket kell fizetniük a tanulásért, mert az államilag támogatott helyeket minimális szintre csökkentik. Nemtetszésüknek az utcán adtak hangot, míg végül az a szervezetük, amellyel hajlandó volt tárgyalni a miniszter, homályos részmegállapodást írt alá a kormány képviselőjével. Az egészségügy államosítása ennél sokkal zökkenőmentesebb volt. Több ezer orvos távozott külföldre – annyival kevesebb gond –, s az így támadt súlyos orvoshiány ellenére a kormányzat a nyugdíjkorhatárt elérő, de dolgozni akaró orvosokat is nyugdíjba akarja zavarni munkaalapú társadalmunkban. És nincs szükség a 62 év fölötti bírákra sem, helyüket átvették a tapasztalt és megbízható fiatalok. A kormányzat hatékonyan reformálta a foglalkoztatást. A sokszor indoklás nélkül, olykor korszerűen, SMS-ben elbocsátott közalkalmazottakat a törvényben előírt minimálbérnél jóval alacsonyabb bérért visszafoglalkoztatják közmunkásként.

A CET még mindig üresen kong, bezárták a Kamaraszínházat és a Játékszínt. Később ez utóbbit egy baráti színésznek sikerült potom áron megvásárolnia. Andy Vajna irányítása alatt nem készült egyetlen új magyar film sem. A Klubrádió ki tudja már, hányadik jogerős ítéletét nyeri a Médiahatósággal szemben – közülük még egyiket sem hajtották végre, viszont a rádió mondvacsinált ürügyekkel fokozatosan veszíti el a vidéki frekvenciáit. A lakosság széles körű tájékoztatásának érdekében megszüntettek számos regionális rádióadót, de lett helyette Dankó rádió a magyar nótát kedvelőknek.

Nemzetgazdasági miniszterünk a korábbi évek lendületével folytatta munkáját 2012-ben. Nálunk nincsenek megszorítások, mint a hanyatló Nyugaton, ezért csak sárgacsekk-adót, tranzakciós díjat, telefonadót, biztosítási adót, még felsorolni is nehéz, milyen új adónemeket és járulékemeléseket kaptunk. A mesekedvelő miniszter fáradozásai nem voltak hiábavalóak, a gazdaság szinte minden területén kiugróan magas számokat értünk el, így például a munkanélküliség csaknem 12 százalékra nőtt, a reálkeresetek átlagosan mintegy 4 százalékkal estek vissza. Az elrugaszkodás évének mindegyik negyedévében 1-1,5 százalékkal csökkent a GDP, a beruházások gyakorlatilag leálltak, a bankok nem hiteleznek. Pontos adatok nem ismeretesek, de egyes becslések szerint 400-500 ezer emberünk kitántorgott Európába, és hárommillió ember él a létminimum alatt vagy annak környékén.

Már év elején felszámolták a nagy múltú Malévot, viszont a Közgép egész évben prosperált. Egyelőre megúsztuk a választási regisztrációt, s felkerültünk a világsajtó lapjaira is a magyar–izraeli barátságos meccsen történt zsidóellenes mocskolódás miatt és Bayer publicista elhíresült, cigányok kiiktatását követelő cikke okán. De az újságíró eszmetársai, Baráth és Gyöngyösi képviselők parlamenti zsidózásai szintén témát adtak a külföldi sajtónak. Kiemelkedő külpolitikai esemény volt a baltás gyilkos kiadása Azerbajdzsánnak, akit hazatérve hősként ünnepeltek, és azonnal szabadlábra bocsátottak.

Kultúrnép vagyunk, s ahogy kultúrával kezdtük az évet, azzal is zártuk. A Nemzeti Színház élére új igazgató kerül, mert az előző nem eléggé nemzeti, s végre teljesült a nyolcvanéves Fekete György álma is. Saját akadémiát kapott múzeummal, a Vigadóval, 2,5 milliárd forinttal kistafírozva. Bizalommal fordulhatunk hozzá, mert ekkora összegért bármikor megmondja, hogy melyik író, művész magyar, és melyik nem.

2012 valóban az elrugaszkodás éve lett, s akár egy távolugró: hátsó felünkkel a homokba huppantunk. Most lent, a földön kuporogva, a Napba hunyorogva várjuk Péter-Pál napját, hiszen a 2013-as esztendő – a kormányzó állítása szerint – az aratás éve lesz.