Egy szeretkezés csak 21 kilokalóriát éget el

A szeretkezés messze nem éget el annyi zsírt, mint azt korábbi tanulmányok szerzői állították, és miként hiedelemként elterjedt. Mindössze 21 kilokalóriát (kcal) veszítünk egy átlagos együttléttel.

2013. március 14., 16:35

Az Alabamai Egyetem tudósai – David Allison és Krista Casazza – rámutatnak arra, hogy a legtöbb korábbi tanulmány szerzői egyórás szeretkezéssel számoltak, miközben a közösülések átlagos időtartama 6 perc – írja az MTI.

A tanulmány a New England Journal of Medicine című amerikai folyóirat szerdán megjelent számában olvasható. Szerzői több egészségügyi tévhitet is megpróbálnak szétfoszlatni, ezek egyikeként foglalkoztak a szexszel, mint zsírégető ténykedéssel.

„Közösségi portáloktól a tévécsatornák hírein át a táplálkozási könyvekig élnek ezek a mítoszok. Tudósok lévén, felelősséggel tartozunk azért, hogy feltárjuk a bizonyítékokat a maguk valójában anélkül, hogy eltúloznánk a tényeket, és ezzel hozzájárulnánk népszerű tévhitek terjedéséhez. Dietetikusként alapvetőnek tartom, hogy a fogyókúrákról bizonyítékok alapján nyilatkozzam" – idézte Krista Casazzát a Yahoo.