Csaknem ötvenezren maradtak a Donnál

Az áldozatok között olyanok voltak, mint Radnóti Miklós, Szerb Antal, vagy Petschauer Attila, olimpiai vívóbajnokunk. Történelmünk e sötét fejezetét virtuális kiállításon mutatja a Holokauszt Emlékközpont. A doni áttörés 70. évfordulója alkalmából létrehozott „Lapátos hadsereg” című virtuális kiállítás több mint félezer dokumentumot, visszaemlékezést, fotót és tárgyi emlékanyagot vonultat fel az

A kiállítás látogatója három útvonal közül választhat. Az „Egy tárgy – egy történet” virtuális séta a munkaszolgálatot nyolc fejezetre bontva mutatja be s a fejezetek egy-egy emblematikus tárgyba vagy tárgy-együttesbe sűrítve tárják elénk a történteket.A „Szemtanúk szemével” című részt választók öt munkaszolgálatos egyéni életútját, tragikus sorsát ismerhetik meg. Megtudhatjuk többek között, miről üzentek a vagonból kidobott levelezőlapok, mit tartott fontosnak lejegyezni noteszébe egy frontra vezényelt tanárember, milyen tanácsokkal engedte útjára egy édesanya a behívójegyet kapott fiát. Hogyan játszotta ki egy frissen házasodott férfi a cenzúrát és a katonai ellenőrzést, hogy feleségével levelezhessen, vagy éppen találkozhasson egy-egy boldog órára. Hogyan kellett a cigarettát a ruhacsomag között elrejteni, hogy a tisztek ne vegyék észre és ne kobozzák el. Hogyan tettek szert versenyzongorára a dúló háború közepette a korrupt parancsnokok. Vagy éppen, hogyan kaptak szárnyra és terjedtek el a muszosok körében az Auschwitzról szóló híradások. A történeteket olvasva kirajzolódnak előttünk a túlélési stratégiák: kinek az akasztófahumor segített átvészelni a nehéz éveket, kikben a titokban kapott levelek tartották a lelket. Voltak, akik ruhájukat cserélték élelemre, vagy lefizették a szabadságra hazautazó kerettagokat, hogy hozzanak csomagot az otthoniaktól. Néha egy jó bakancson, máskor egy védlevélen, egy ismerős tiszt felbukkanásán, vagy éppen egy különleges képességen múlt az ember élete; olykor kitűnni kellett, máskor megbújni a tömegben.

“A nemzet ellenségei”


A munkaszolgálati kötelezettséget az 1939. évi II. törvénycikk szabályozta először, melynek még nem volt diszkriminatív jellege. Az 1942. július 31-én kelt törvénycikk azonban jelentősen szigorította a feltételeket, megbízhatatlannak, a nemzet ellenségének bélyegezte a munkaszolgálatosokat. Mintegy 1600, köztük sok, az 1. világháborúban kitüntetett zsidó tiszt rendfokozatát vették el. A zsidókat segítőket, a politikailag megbízhatatlanokat , a nemzetiségieket külön századokba vezényelték. A zsidó munkaszolgálatosok sárga, a zsidó származású keresztények fehér karszalagot viseltek. A fő bevonulási központok Nagykáta, Tápiósüly, Jászberény voltak. Innen vezényelték a századokat kezdetben csak belországi szolgálatra, majd 1942 nyarától két lépcsőben, a 2. magyar hadsereg kötelékében. a keleti frontra. A szolgálat a fronton igen nehéz, gyakran életveszélyes műszaki munkát, többek között út- és akadályépítést, szállítást, aknamentesítést jelentett. 

1942 végére a hadműveleti területekre mintegy 30 000 munkaszolgálatost küldtek ki. A katonák saját ruházatukat viselték, a kincstár csak sapkát és bakancsot biztosított számukra. Hamarosan a szokatlanul hideg tél, a kegyetlenkedő parancsnokok és keretlegények, a siralmas élelmezés, az embertelen egészségügyi viszonyok a 2. hadsereg katonáinál is kilátástalanabb helyzetbe sodorta a munkaszolgálatos századokat. Az 1943. január 13-i szovjet támadást a végletekig legyengült magyar haderő nem tudta megállítani. A harcoló alakulatok rendkívül súlyos veszteségei mellett a körülbelül 50 000 munkaszolgálatosból csak néhány ezer fő tért vissza, mintegy 36 000-en elestek vagy hadifogságba kerültek.

A munkaszolgálat intézménye a doni tragédiát követően is fennmaradt, és hasonlóan embertelen volt a bori rézbányákban és más helyszíneken. Az 1944 tavaszi-nyári gettósítások és deportálások idején a munkaszolgálat – paradox módon – némi védelmet jelentett, de októbertől a nyilasok hatalomra kerülésével folytatódtak a kegyetlenkedések. Mintegy százezer munkaszolgálatost hurcolták végeláthatatlan halálmenetekben Magyarország nyugati határára, erődítési munkára,illetve a német birodalmi területeken lévő koncentrációs táborokba. A munkaszolgálat számos névtelen áldozat mellett olyan jeles íróktól, művészektől, újságíróktól, sportolóktól fosztotta meg a magyar kultúrát, mint Bálint György, Szerb Antal, Radnóti Miklós, Rejtő Jenő, Salamon Ernő, Harmath Ernő, Petschauer Attila.