Bűzzel büntet a komputer

Egy új fejlesztéssel olyan eszközt állítottak elő, amely hányingert gerjesztő bűzt bocsát ki a számítógépből, ha abba valaki trágárságokat, vulgáris kifejezéseket ír be.

2010. június 24., 07:01

Az eszköz fantázianeve Pepper Mouth (Borsos Száj). Az ötlet egy diáktól származik, aki át akarta ültetni nagymamája viselkedését a számítógépre. A nagymama ugyanis mindig azt hajtogatta unokájának: a csúnyán beszélsz, borsot teszek a szádba.

A diák – Ozge Kirimlioglu – találmányával el akarja érni, hogy csökkenjen a neten használatos általános vulgaritás, s az internetes szóhasználat, a blogok nyelvezete közelítsen a mindennapok kulturált csevegéséhez. Ehhez elegendő csatlakoztatni a laptophoz a kis eszközt USB-n keresztül. Ez először piros fénnyel jelzi, hogy a tűréshatárhoz érkezett. Ha a trágárság folytatódik, kiaold egy miniatűr bűzbombát.

A londoni Telegraph című lap szerint az eszköznek leginkább a szülők örülnek, akik szeretnék, hogy a számítógépen felnövekvő gyermekeik ne csak a szleng nyelvén tudjanak egymással kommunikálni. De hasznát vehetik a munkahelyi főnökök is, akik nem elsősorban a trágárság ellen harcolnak, hanem szeretnék elejét venni, hogy beosztottaik munkaidőben chateljenek.