Az űrhajósok agyára mehet a Mars-utazás

A besugárzott kísérleti egerek agyában megjelentek az emberek esetén beszédzavarral és emlékezetkieséssel járó Alzheimer-kórt jelző béta-amiloid plakkok is.

2013. január 2., 16:57

Az amerikai kutatócsoport a PLoS ONE folyóiratban nemrég megjelent cikkében részletezi az eredményt, amit kísérleti egerek vizsgálatával értek el – írja az

Űrvilágportál. A galaktikus eredetű, nagy tömegű és nagy energiával rendelkező részecskék hatását az egerekre a Brookhaven Nemzeti Laboratórium részecskegyorsítójában modellezték, egy képzeletbeli Mars-utazás ideje alatt elszenvedett dózist szimulálva. A vas atommagokkal való besugárzásnak kitett kis emlősök utólagos vizsgálata egyértelműen kimutatta, hogy kognitív képességeik romlottak, gyengébb teljesítményt nyújtottak olyan feladatokban, ahol bizonyos tárgyakra vagy helyekre kellett emlékezniük. A besugárzott kísérleti egerek agyában megjelentek az emberek esetén beszédzavarral és emlékezetkieséssel járó Alzheimer-kórt jelző béta-amiloid plakkok is.

A kozmikus sugárzás – nem csak a galaktikus eredetű, de a Napból származó részecskék – káros hatásai az emberi szervezetre, elsősorban a rákos megbetegedések valószínűségének megnövekedése, már most is jól ismertek. A NASA évtizedek óta végez kutatásokat a témában. A központi idegrendszert érő esetleges hatásokról eddig kevesebb információ látott napvilágot. Az új kutatási eredményekből levonható az a következtetés, hogy a jelenlegi feltételekkel elképzelhető (kb. három éven át tartó) Mars-utazás során felgyorsulhatnak az olyan agyi elváltozások, amelyek az Alzheimer-kór kialakulásához vezetnek. A Föld felszínén bolygónk mágneses tere és a légkör megfelelő védelmet ad nekünk a kozmikus sugárzás ellen, s ez részben még az alacsony Föld körüli pályán, például a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is igaz. A napkitörésekből származó, túlnyomó részt protonokból álló részecskezáporok esetén, kellő időben érkező előrejelzésekkel, figyelmeztető riasztásokkal megoldható lehet, hogy a Földtől távolabb, a nyílt világűrben, vagy a Mars felszínén dolgozó űrhajósok védelmet keressenek egy megfelelően árnyékolt „búvóhelyen”. Vannak azonban a kozmikus sugárzásnak olyan formái, amelyek elől nemigen lehet elbújni. A galaktikus kozmikus sugárzás nagy tömegű, nagy energiával rendelkező, feltehetően egykori távoli szupernóva-robbanások során felgyorsított részecskéi ellen szinte lehetetlen védekezni. Ahhoz ugyanis igen hatékony, vastag (mondjuk közel 2 m-es ólom vagy beton) árnyékoló burkolatra volna szükség, amit egy Marsra induló, embereket szállító űrhajó esetén a nagy tömeg miatt nyilván nem tudnak majd a kivitelezni – olvasható az Űrvilág portálon.