Ahogy a kütyü fejlődik: memóriapiaci előrejelzés, 2011

A Kingston Technology, egy memóriagyártó vállalat nyilvánosságra hozta a 2011-es évre vonatkozó, memóriapiaccal kapcsolatos előrejelzéseit és várható trendjeit.

2010. december 8., 12:36

A vállalat elnöke és egyben társalapítója, John Tu véleménye szerint, 2011-ben fokozódni fog az intelligens készülékek iránti igény, és forradalmi változás várható az SSD-k használatában is. A vállalatvezető úgy gondolja, hogy a vállalkozások és a fogyasztók minden bizonnyal alkalmazkodni fognak majd az új, intelligens készülékekhez, amelyeket arra terveztek, hogy megbirkózzanak az erőteljes adatrobbanással. Az alábbiakban John Tu nyilatkozik egyebek mellett arról, hogy továbbra is komoly fejlődési lehetőséget lát a mozgóalkatrész nélküli meghajtókban (SSD), a felhőalapú számítástechnika növekvő alkalmazásában, továbbá a jövő év memóriapiaci szempontból lehetséges problémaforrásaként említi a felhasználók jelenlegi adatkezelési és -tárolási gyakorlatát.

SSD, az egyik leghatékonyabb fejlesztési megoldás

– Bármit is terveznek az informatikai vezetők a következő egy-két évre, számolniuk kell azzal, hogy a NAND-/Flash-alapú technológiai megoldások magukban hordozzák a stratégiájuk sikerének zálogát. Az SSD-technológia 2010-ben mérföldkőhöz érkezett, amikor az ügyfélkészülékek jobb teljesítménye iránti igényből adódó szélesebb körű alkalmazása gyors, gigabájtonkénti költségcsökkenést eredményezett. Várhatóan ez a trend folytatódik majd 2011-ben is tekintve, hogy a vállalatok SSD-ket alkalmaznak az ügyféloldali eszközeik teljesítményének növelésére és az eszközök hosszabb távú kihasználására egyaránt. Ezáltal a vállalatok nem csupán a befektetésük közvetlen megtérüléséből profitálnak, hanem az alkalmazottaik megnövekedett teljesítményére is számíthatnak az üzleti kockázatok csökkenése mellett.

A folyamatosan növekvő adatmennyiség következtében az SSD várhatóan – kifejezetten az üzleti szférában – a belső, ügyféloldali tárolás uralkodó formájává válik a következő öt évben. Mindazonáltal az SSD és a HDD meghajtók párhuzamosan működnek még egy ideig a fogyasztói informatikai platformokon. A felhőalapú számítástechnika felé történő elmozdulás esetében mindez tovább tarthat – ahol az SSD felelős a rendszerindítás gyorsaságáért, az operációs rendszerért és a gyakran használt alkalmazásokért, a HDD pedig továbbra is adatokat fog tárolni.

SATA 3.0 SSD integrált rendszerekben

2011-ben, ahogy a SATA 3.0 általánosabbá válik, az SSD-technológia kibontakozik, döntően megváltoztatja az informatikai rendszerek tervezésének módját, különösen az ipari és a hozzá kapcsolódó területeken. Az új SSD formatervezési megoldások integrálása a PC-alapú eszközökben lehetővé teszi az iparágak, például az autóipar és gyártás, illetve az alkalmazások, mint az ATM-ek és a CCTV-k számára, hogy kihasználják a megnövekedett teljesítményt, a HDD-khez képest alacsonyabb meghibásodási rátát és a terhelhetőséget.

A memóriavirtualizációban rejlő lehetőségek kiaknázása

Sokat hallottunk a felhőalapú számítástechnikáról az elmúlt években, és bár az elvárások magasak voltak, a látványos felhajtás nem sok érdemi következménnyel járt együtt. Elsősorban az olyan korlátozások miatt, mint az adatközpontok sávszélessége és az adatbiztonság, további fejlesztésekre van szükség, mielőtt tömegfelhasználásra kerülne. Ennek ellenére, például az SAP szoftver fejlesztései már lehetővé teszik a szolgáltatásként való futtatását (SaaS) valamint bizakodásra ad okot, hogy egyre több hasonló alkalmazás jelenik meg a piacon. 2011-ben várhatóan fokozódik az igény a virtualizáció iránt tekintve, hogy a szervezetek folyamatosan tapasztalják a „többet-kevesebbel” elv előnyeit a virtuális kiszolgálókörnyezetek kiépítése révén. A virtualizáció további terjedésével az alapösszetevők, mint például a processzor és a memória kerülnek napirendre, hiszen a vállalatok mindinkább igyekeznek hatékony megoldást találni a szüntelenül növekvő adatmennyiség kezelésére.

Az USB 3.0 technológia terjedésével az USB életképes külső tárolóeszközzé válik

Az USB 3.0 az USB 2.0-hoz képest elméletileg 10-szer gyorsabb átviteli sebességet jelent. Ha például valaki egy 64 GB-os vagy annál nagyobb kapacitású USB-meghajtót vásárol, az nagy valószínűség szerint nem csupán néhány kép másolására, hanem merevlemezek, egész zene- és filmkönyvtárak, valamint képek ezreinek biztonsági mentésére szeretné használni azt. 2011-ben az alaplapok tömegesen kínálják majd alapfunkcióként az USB 3.0-t, ami az USB 3.0 meghajtók további elterjedéséhez vezet személyes mobil tárolóeszközként és nagy kapacitású biztonsági mentési megoldásként.

Az USB szerepe

Az idei több mint 3 milliárd App Store-letöltés és a 10 milliárd iTunes-letöltés is azt bizonyítja, hogy az emberek több tartalmat hoznak létre, osztanak meg és használnak, mint korábban bármikor. Ahogy a tartalom növekszik, az USB szerepe is bővül: egyszerű tárolóeszközből a fogyasztók életének alapvető részévé válik, amivel könnyen és megbízhatóan oszthatják meg, hordozhatják és tárolhatják a tartalmakat bárhol és bármikor.

Mobil táblaszámítógépek és tárolási kapacitásuk

Ezen intelligens készülékeket arra tervezték, hogy egy teljesen új élményt nyújtsanak abban, ahogy az emberek a tartalmakat kezelik, hozzáférést biztosítva számukra bármikor és bárhol. A jelenlegi táblaszámítógépek egyetlen hátránya a kisméretű beépített tárhely. Ez remek lehetőségeket teremt majd 2011-ben a Flash-alapú termékek számára, hiszen jó esélyük van arra, hogy e készülékeknek a külső tárolóeszközeként szolgáljanak. A fogyasztók keresni fogják azokat a külső tárolási megoldásokat, amelyeket a táblaszámítógépeikkel használva kielégíthetik az igényeiket, különösen a gyors átviteli sebességet, a további biztonsági szolgáltatások előtérbe helyezésével - közölte a cég a 168 Óra online-nal.