A Fidesz szóvivő és a székházfoglalók

2013. március 14., 10:42

Nem ez az első eset amikor a szőke szóvivő valami oltári nagy baromságot követ el mikor megszólal, de nem is az utolsó. A kormánypárti nyilatkozatokban mindig fellelhető a valótlansági tényező, de az sem ritka amikor egy esetet bizonyos idő elteltével már egészen másként igyekeznek leadni teljes meggyőződéssel. A kis hazudós frakcióvezetőnek az ilyen butaságban méltó társa a nagyobbik kormánypárt szóvivője, és ebben a versenyben van bizony megosztott első hely, amelyre azért rajtuk kívül többen is felkerülhetnek a nyilatkozataikkal a pártjuk soraiból.

A székházfoglaló diákok most éppen egy feljelentés előtt állnak amivel a Fidesz szóvivője kínálja meg őket. Első reakciójában amikor az eset megtörtént, hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás után tányérra került vaníliás karikának álcázott házi süteménnyel kínálta meg őket, és megtévesztett Bajnai gárdistákat mondott rájuk elbűvölőnek hitt mosollyal azon a kis hazudós száján. Aztán lehiggadt valamelyest az alaptörvény negyedik módosításának megszavazása után, és rájött a nagy igazságra. Akik a kormánypárt bármelyik épülete előtt demokráciát, és jogállamot követelnek, azok bizony csak simán agresszorok lehetnek,mivel az ilyen szavak értelmezése már eleve félelmet kelt a pártban dolgozó emberek között annak ismeretlenségével, és pont az általuk elkövetett megtiprásával. Így ez kellő hivatkozási alapot jelent szóvivőként neki a feljelentésre, bízva a kormánypárti ügyészségben, akik kellő szigorral verik vasra az ilyen embereket. Egyszerű emberfia nem tud rájönni a gondolkodásmódra ami ezt a szóvivőt ráviszi a saját maga beégetésére, de a magánynyugdíj megvédése után legalább képességeivel tisztában van.Valami körmönfont genetikai hiányosság miatt belőle is hiányzik a valóság felismerésének képessége,vagy egyszerűen csak annyira hülyének néz mindenkit azok között akik egyáltalán nem veszik komolyan, szerinte neki bármit elhisznek, simán csak azért mert azt állítja. Tisztában kellene lenni neki is korlátaival, és nem ártana ismerni a tényeket sem, de nem lehetne szóvivő, ha nem lenne képes bármekkora baromságot rezzenéstelen arccal előadva komolyan tálalni. Most úgy érezte az elmúlt héten történt ellenzéki felháborodás és tüntetések miatt már nem elég a savas bácsi, és a pártigazgató által odaküldött bérgyilkost tartalmazó csapat azok ellen akik elindították a felháborodás menetét, adni kell nekik a felsorolt megfélemlítés hatástalansága miatt egy törvényesnek álcázott eljárást is, nehogy már ez kimaradjon a sorból, elvégre van jog is vagy mi a fene.Lehet emiatt az eset miatt még sor kerül az alaptörvényük ötödik módosítására is, mivel bele kellene kerülni annak a passzusnak is, a párt minden székháza előtt tilosnak kellene lenni a véleménnyílvánításnak. De egyelőre a garázdaság, és a félelemkeltés marad a kiindulási alap a feljelentéshez, mivel a biztonságiak olyan erővel igyekeztek bezárni az ajtót a demokráciát követelők előtt, az ennek nem tudott ellenállni, és kitört az ablaka.Végül is a párt is ezt csinálja, igyekszik a demokrácia előtt bezárni az ajtót, de az nem engedi, így az nem tehet mást, betörik az erősebb előtt. Ezzel nem lehet megakadályozni a demokrácia bejutását, annak ez az egyenes következménye. Ez azonban meg sem fordul a szóvivő haja alatti részen, neki még bizonyíték sem kell, majd csinálnak azt is a behatolók ellen,ez nekik nem jelent gondot, ha már a közgép helyreállította a pártot ért kárt, némi közpénzből.

Nem tudom a székházfoglalók biztonságiak által történt bezárása nem a személyes szabadság korlátozása? A savas bácsi kijelentése a demonstrálók ellen, nem életveszéllyel való fenyegetés? Ezek tények, ahogy a jogok alaptörvényi szűkítése is, bárhogyan is igyekszik a kormány az ellenkezőjét állítani ennek. Nagy meglepetést nem okozott a szóvivő csajszi bejelentése a feljelentésről, és az sem ahogy idióta módon igyekezett azt megmagyarázni. A tapasztalatok szerint valóságos tényeket nem lehet várni tőle, vicsorgást kiváltó kijelentéseket viszont annál gyakrabban.Még biztos van lejjeb ahova süllyedhet kijelentéseit előadva, és eddigi teljesítménye is csak a szánalmas kategóriában ér el mérhető eredményt. Ahogy a kormánya teljesítménye is, és innen nehéz lesz visszahozni a normális állapotba az országot. De az ilyen esetek elő nem fordulhatósága miatt is mennie kell az egész bandájával együtt, akiknek most a szavát viszi. Joga van bárkinek hülyét csinálnia magából, de azt nem teheti meg, ezen az alapon magához mér mindenkit.

Banditapolitika:

A Fidesz szóvivő, és a székházfoglalók!