2011. július 2., 16:11

A boldogabb orángutánok nagyobb valószínűséggel maradnak tovább életben az állatkertekben, mint a szomorkásabb társaik - állapította meg egy új tanulmány.

2011. július 1., 12:25

A világ első igazságügyi orvosszakértője egy milánói kórházban dolgozott - derült ki a mai napig működő kórház egykori temetőjében végzett ásatásokból. Egy milánói professzor szerint felgyorsulhatnának az ásatások, ha a helyi polgárok egy-egy euróval támogatnák a középkori temetők feltárását.

2011. július 1., 10:14

Az évek előrehaladtával az emberek többsége fokozatosan hízik és három hatalmas vizsgálat tanúsága szerint ebben a legfőbb bűnös a chips rendszeres fogyasztása. Amerikai szakértők vizsgálatának összesített eredményeit a világ első számú orvosi folyóirata, a New England of Medicine közölte.

2011. június 30., 13:33

A fiatalok, akik alkalomszerűen igen sokat isznak - például hétvégi tivornyákon - komoly kárt okozhatnak ezzel agyuknak - állapították meg agyi képalkotó eljárással amerikai kutatók.

2011. június 29., 13:56

Több csillagvizsgálóból is követték, ahogy mindössze 12 ezer kilométerre haladt el bolygónk mellett a 2011 MD jelű kisbolygó hétfőn este. Ha a körülbelül 10 méteres test eltalált volna bennünket, felrobbant volna a légkörben - a randevú mégis ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy vannak veszélyes égitestek a Naprendszerben.

2011. június 28., 11:04

Terjed a mefedron használata a drogfogyasztók körében - Rohamosan nő a Magyarországon mefedront használók száma a drogfogyasztók körében egy kutatás szerint. A szer gyors fizikai, pszichés és szociális leépülést okoz.

2011. június 27., 18:59

A 2011 MD kisbolygóról készült újabb mérések szerint az égitest mérete 8 és 18 méter között van. Pályája erősen hasonlít a Földére, bár a Naptól kicsit messzebb húzódik, mint saját bolygónké. Keringési ideje 396 nap, pályasíkja 2,4 fokot zár be a Föld pályasíkjával.

2011. június 27., 14:00

Megkongatták a vészharangot az EU egészségügyi miniszterei: Európa-szerte egyre gyakrabban felbukkannak eltűntnek hitt betegségek, például a kanyaró és a rubeola. Uniós szintű kampányt indítanak tehát, hogy legyőzzék a – gyakran éppen a középosztálybeli, iskolázott szülők körében dúló – oltásellenességet.

2011. június 27., 10:41

Szinte mindenkivel előfordul, hogy olykor érthetetlen zaklatottságot érez, hogy váratlanul heves indulatok, vagy épp passzív tehetetlenségérzés keríti hatalmába, vagy időnként azon kapja magát, hogy akaratlanul is önmaga ellen dolgozik.

2011. június 27., 06:52

A fiatalkori szívinfarktusok sokkal gyakrabban fordulnak elő azoknál, akik kokainisták, mint ahogy azt egyéb kockázati tényezőik alapján várni lehetne: olasz kutatók mágneses rezonancia alkalmazásával igazolták, hogy a kábítószer már akkor is árt a szívizomzatnak, amikor panaszokat vagy tüneteket még nem okoz.