2011. május 1., 07:14

Ha anorexiáról hallunk, általában sovány modellek jutnak az eszünkbe, vagy az őket utánozni akaró nők, akik az elképzelt szépségideálnak szeretnének megfelelni – s nem túlterhelt, érzékeny lelkű, önmagukat kereső, a szülői kontroll ellen tiltakozó serdülők. Pedig már egyre fiatalabb korban jelentkezik az evészavarnak ez a formája, jelezvén: valami nincs rendben otthon.

2011. április 30., 19:07

A világ legjelentősebb matematikai modelljeinek társaságában állították ki Párizsban a hírneves Gömböc egyik számozott példányát. A szenzációs magyar találmány az Henri Poincaré Intézet tárlatának kitüntetett helyén látható. A Gömböcbe Budapesten szeretett bele Cédric Villani, az intézet igazgatója, akivel Venczel Katalin beszélgetett Párizsban.

2011. április 30., 06:53

Falu méretű kisbolygók vagy üstökösmagok bombázták a vörös bolygó felszínét egykor. Az egymás mellett, egyszerre történt becsapódások összeolvadó kráterek láncát hozták létre. Az így keletkezett furcsa, elnyúlt alakzatot a Mars Express-űrszonda örökítette meg.

2011. április 29., 14:31

A kuratórium alakuló ülésével hivatalosan is munkához látott a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására Alapítvány. A cél a Kárpát-medence, elsőként Magyarország tudományos leírása – tudósít a műemlékem.hu magazin.

2011. április 29., 11:27

Vilmos herceg és párja, Kate Middleton esküvője világszerte nagy visszhangot váltott ki. Így az internetezők a menyasszony nevére az elmúlt hónapban több mint 1,2 millió alkalommal kerestek rá a Google-ben. Ezt a felhajtást használják ki az internetbűnözők is, akik fertőzött honlapokat optimalizáltak az eseménnyel kapcsolatos kulcsszavakra – olvasható az ESET közleményében.

2011. április 29., 11:00

Csányi Vilmos etológus, Gergely Pál biológus és Inzelt György kémikus vehette át a Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány által immár tizenharmadik alkalommal odaítélt Szilárd Leó Professzori Ösztöndíjat a Magyar Tudományos Akadémián.

2011. április 28., 13:31

A hőszigetelés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A nem megfelelően, vagy egyáltalán nem szigetelt házak nemcsak hogy nem biztosítanak megfelelő hőérzetet lakóinak, de se pénztárcájuka, se egészségüket nem kímélik.

2011. április 28., 11:36

Hazánk egyik legismertebb épülete az Országház, mégis csak kevesen tudják, hogyan működik a benne lévő fűtési és hűtési rendszer. Ezért szervezett üzemlátogatást az Energetikai Szakkollégium () 2011 tavaszán, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek ezen jól kidolgozott, megtervezett rendszerekkel, azoknak elemeivel és működésük teljes folyamatával.

2011. április 27., 18:10

Magyarország államelnöke, Schmitt Pál húsvét hétfőjén aláírta az új alkotmányt. Ebben nemzeti fizetőeszközként rögzítették a forintot. Ezzel valószínűleg még messzebb került az euró övezethez való csatlakozás- írja Thomas Roser, a Die Presse tudósítója.

2011. április 27., 17:42

Áttörést értek el magyar kutatók a szívinfarktus és a szélütés kezelésében. Az MTA Enzimológiai Intézetének munkatársai és az ELTE kutatói előállítottak olyan molekulákat, amelyek az emberi vérben szelektív módon gátolják az infarktust követő sejtpusztulásért felelős enzimeket. A forráshiány miatt viszont a hazai kutatások leállhatnak, a szabadalmak elveszhetnek, kárba veszhet sok év munkája. Versenyhelyzetet teremt, hogy angliai kutatók bejelentettek egy, a magyar tudósokéhoz hasonló felfedezést.

2011. április 27., 14:43

A Csendes-óceán chilei partján több száz kagylótenyésztő arra készül, hogy feladja addigi életformáját. A március 11-i, a japán földrengés által kiváltott cunami távoli áldozatai ők, a tengermozgás ugyanis tönkretette a Szent Jakab-kagylók chilei telepeit is.

2011. április 27., 14:11

A 168 Óra Online vasárnapi elektronikus számában megjelent súlyosan hamis adatokat tartalmaz a gyermekkori daganatos betegekről, mely a beteg gyermekek szüleiben indokolatlan aggodalmat keltett, másrészt nemzetközi vonatkozásban hazánkat a fejlődő afrikai országok nívója alá helyezte. Mindezek Balogh Istvánnak, a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagjának a szájából hangoztak el, és véleményem szerint súlyos kárt okoztak az országnak, mind hazánkon belül, mind kívül.

2011. április 27., 11:36

Távol a családtól, anya nélkül… Ez lehetne a mottója azoknak a kutatásoknak, megfigyeléseknek, amelyek az anyától való korai elszakadás hatásait elemzik. Freud követői megfigyelték, hogy az anya tartós távolléte károsan befolyásolja a csecsemő fejlődését, maradandó hatást gyakorol az embergyerek sorsára.

2011. április 27., 09:08

Akik bizalmatlanok, az őket körülvevő világot is ilyennek látják – akik viszont pozitívan viszonyulnak másokhoz, fele részt ugyanezt tapasztalják, felerészben viszont bizalmatlannak tartják szűkebb s tágabb környezetüket. A magukat nyitottnak, a magyar társadalmat viszont alapvetően zártnak tekintő csoportba a lakosság valamivel több, mint egyharmada (36 százaléka) tartozik – e nézet különösen elterjedt a fiatalok körében.