Nagyjából tudjuk, hol képzik a kőműveseket vagy a holnap leendő munka nélküli esztergályosait, de arról már fogalmunk sincs, hogyan csinálnak mezei fényképezőgép-kattogtatókból lényeglátó, alkotó fotósokat (fényképészeket, fotóriportereket, vagy ahogy kezdetben nevezték őket: „fényírókat”).

Két világháború között, nagyjából a félidőben (tudják: amíg a fegyvert újratöltik) el lehet játszani egy kis spiritiszta szeánsszal, az illúziók káprázatával az azúrparti holdvilág alatt. El lehet bűvészkedni holmi titokzatos, divatos érintkezéssel a túlvilág és az evilági lények között. (Nagy szellemek ha találkoznak...)

A könyvhét – a Buch Wien – ugyan már véget ért, ám a csúcspontnak számító eseményre, az ingyen könyv bemutatására csak később, és nem is az eredeti helyszínen hanem a Városházán került sor – írja a . Ez volt a hetedik, jó 300 kiadó jelenlétében megtartott fesztivál, amely immár harmadik éve a Duna menti országok – köztük Magyarország – külön bemutatkozására is lehetőséget teremtett.

Joyce Maynard író-újságíró, a The New York Times bestsellerszerzője tizennyolc évesen lett J. D. Salinger, a Zabhegyező és más kultregények írójának kedvese. Az írónő később memoárban tárta föl közös történetüket: könyve annyira felháborította az amerikai irodalmárokat, hogy Maynardot margóra tették évekre. Mára megbocsátottak neki. Sikerfilm készült Nyárutó című regényéből, itthon pedig hamarosan kapható lélektani krimije, a Lány a hegyen. Joyce Maynard a 168 Órának arról is beszél: voltaképpen az európai kiadók fedezték föl újra.

Színész, rendező, fordító, tolmács, társulatalapító, tanár, dramaturg és még sorolhatnám... Céltudatos, fegyelmezett, dacos, precíz. Örökös újrakezdő és folytonos harcos. Mindennap tapasztalja, hogy a mai világban a tegnap sikere nem nyitja meg az ajtókat. Még ha az nemcsak itthon, hanem a párizsi Molière Színházban vagy épp az Avignoni Fesztiválon esett is meg... Ma az sem számít, ha valaki négy nyelven játszik filmen, színpadon, előadóesteken.

Ennek a különös könyvnek már a műfaját sem egyszerű meghatározni. Persze nem véletlenül: a bizonytalanság, az elbizonytalanítás lényeges elem itt. Az elbeszélő, szigorúan véve, egy halott, akinek végigkövethetjük egész, kalandokban igazán nem szűkölködő életét, sőt halálát is.

A művészetek és a holokauszt viszonyát elemző számos könyv és tanulmány szerzője, a leideni egyetem irodalomprofesszora, Dr. Ernst van Alphen osztja meg gondolatait 2014. november 27-én a Holokauszt Emlékközpontban.

A Vendéglátó-ipari és Kereskedelmi Múzeumban tényleg mindig történik valami. A hétvégén például a Zeke úr legújabb könyvét mutatták be széles érdeklődés mellett (Volt egy feketém, ez a könyv címe, és a budapesti eszpresszókról szóló eposzfolyam újabb, összefoglaló kötetének látszik), két kiváló kávéspecialista, Németh Gábor és Wilhelm Droste celebrálásával. És aztán ott volt még a (viszonylag) új időszaki kiállítás, a plázákról szóló.

A Pentaton Koncert- és Művészügynökség 25 éves. Magyarország első magán-menedzserirodáját négy operaénekes – Kincses Veronika, Gulyás Dénes, Kováts Kolos, Polgár László – és Zimányi Zsófia alapította.

Születésnapján is dolgozik évek óta Alföldi Róbert, de nem bánja hogy nincs ideje a hagyományos ünneplésre.

Tóth Angelikának megvan az a képessége (számos más képessége mellett), hogy időről időre meglepje rajongóit. (Akik immár szintén számosan vannak: a művésznő tíz éve van jelen a hazai – és nemzetközi – festészetben, s ez az idő bőségesen elegendő volt, hogy kialakuljon körötte egy gyűjtőkből, képbarátokból álló rajongói kör, melynek tagjai el nem mulasztanának egyetlen kiállítást sem.)

A Terápia első szériáját két évvel ezelőtt mutatta be az HBO Magyarország. Az izraeli licence-ből adaptált hazai tévésorozat hatalmas közönség- és szakmai sikert aratott. Folytatását néhány napja kezdték vetíteni az HBO-n. A főszereplő terapeutát most is Mácsai Pál alakítja rendkívül hitelesen. A színész, rendező több mint tíz éve vezeti az Örkény Színházat. A 168 Órának arról is beszél, a film és a színház hogyan gyógyíthatja társadalmi bajainkat.

Hogy ez volt-e a világtörténelem legnagyobb ütközete, amint a szerző állítja? „Versenyképes” lehet-e ez a tankcsata a mohácsi vésszel, Waterlooval, a Somme-menti állóháborúval, a sztálingrádi ütközettel, a partraszállással? Az biztos, hogy 1943 nyarán a kurszki kiszögellés megtámadására nyolcszázezer német katona készülődött.

Valóban nem ért véget? – teheti fel az olvasó a kérdést, amikor kézbe veszi Lévai Katalin új könyvét, az Anna Karenina lányát. Ugyan mit lehet még erről a történetről elmondani? Főleg Tolsztoj után, aki nemcsak a női lélek, de a 19. századi orosz valóság nagy ismerője is, s nagyszerű, pontos és hiteles író.