Havas Henrik a Honvédkórházban volt, megírta kálváriáját: Az operált térdemmel fél óra után tudtam csak leülni
Havas Henrik azt írja, ezek után úgy döntött, hogy legközelebb magánintézménybe megy.
Nyilván nincs sok olyan követője Havas Henrik újságírónak, akik különösebb illúziókkal rendelkeznének a magyar egészségügyet illetően, de azért a 75 éves médiaszemélyiség csak megírta a Facebookon, hogy hogyan járt tegnap, amikor a Honvédkórházba kellett mennie.
Havas Henrik a Honvédkórházban
Hát nézzük, milyen élményben volt része Havas Henriknek, amikor szentendrei otthonából bement Pestre a Honvédkórházba! Az újságíró a következő beszámolót posztolta Életképek a Honvédkórházban címmel. Előre kell azonban bocsátanunk, hogy a beszámoló egy rasszista beszólást is idéz valakitől, aki éppen szintén a kórházban volt.
„Ágnes hétfőn délelőtt 10.20-ra szerzett időpontot a Honvédkórházba. (Ágnes: «Még decemberben!») A Rippl Rónai utcai bejárat után balról éppen kihajtott egy autó, beálltam a helyére. Gyanúsan üres volt az a néhány méter, kiszálltam, visszaballagtam a táblához, láttam, hogy az utcának ez az oldala 40 méteren át a mentőknek van fenntartva. Pár perc múlva a Szondi utcában már találtam legális parkolót. Mobilon próbáltam a parkolást intézni, de a rendszer nem működött. Visszaballagtam a kórház bejáratához, már éppen beléptem volna az előtérbe, amikor pontosan a bejárat előtt megállt egy Opel. Zömök cigányember emelt ki a hátsó ülésről két, babahordozásra alkalmas talán mózeskosarat, aztán kiszállt a mama is. A papa lezárta az autót ott, a bejárat előtt, aztán a család gyors léptekkel bevonult a kórházba. A biztonsági őr szólt, hogy maszk nélkül nem szabad bemenni. A papa hátra se nézve robogott előre, a mama megvető tekintettel annyit mondott, hogy: «Sietünk, nem érünk rá ezzel foglalkozni!» Mellettem egy házaspár ácsorgott, nekik sem volt maszkjuk, úgy, mint nekem, a biztonsági őr adott nekünk egyet-egyet. A házaspár férfi tagja mielőtt felvette volna a maszkot, jól érthetően azt mondta, hogy: «Ezek a büdös cig.nyok...» Én meg arra gondoltam, hogy vajon milyen jövő vár arra a két babára, akik ebben a családban szocializálódnak?
10 óra 20 percre volt időpontom, 11 óra körül kezdtem beszélgetni a mellettem ülő úrral. Ő fél 9-re jött. 12-kor végeztem, és azt kell mondanom, hogy a velem foglalkozó, fiatal orvos, meg az őt mentoráló főorvos szakszerű volt és udvarias. El kell még mennem egy MRI-vizsgálatra, Ágnessel úgy döntöttünk, hogy a magánszektorra szavazunk.
Így utólag elgondolkodtató, hogy a beszélgetőtársamat Szobról, jómagamat Szentendréről küldtek a Honvédkórházba, ahol hétfő délelőtt akkora a zsúfoltság, hogy az operált térdemmel fél óra után tudtam csak leülni. Nem hiszem, hogy erről az orvosok tehetnének.”
Az alábbi poszt tartalmazza a fentieket, Havas Henrik egy roma férfiról mesterséges intelligencia által generált képpel illusztrálta a történetet.
Havas Henrik és A dinasztia
És ha már Havas Henrik Facebookján jár, olvassa el azt is, amit az újságíró a Direkt36 rendkívül nagy sikerű, A dinasztia című dokumentumfilmjéről ír. A YouTube-ra négy nappal ezelőtt kitett film az Orbán család vagyonosodásának történetét meséli el, és már több, mint kétmillió megtekintés fölött jár.
És ha ön még nem látta volna a Dinasztiát, akkor alább csatlakozhat a fent említett kétmillió emberhez!
(Kiemelt kép: Havas Henrik Facebookja)