Meghökkentő: Horváth Éva újabb műtétjét ezért kellett elhalasztani
Horváth Éva az Instagramon írta meg, miért nem műtötték meg mégsem.
Horváth Éva november 23-án ünnepelte 46. születésnapját, azonban a szülinap katasztrofálisan szerencsétlennek bizonyult. Az Indonéziában élő műsorvezető-médiaszemélyiség a robogójával balesetet szenvedett és kórházba került. A bajt tetézte, hogy a seb elfertőződött, így Horváth Éva állapota nem javult. Most már egy magyarországi kórházban lábadozik, egy hónapig kapott antibiotikumot a fertőzés ellen, aminek rendkívül súlyos mellékhatásai voltak. Ezen a kezelésen ugyan már túl van, de a hétvégén egy azóta eltűnt Instasztoriban elmesélte, hogy újabb műtétre vár, de az operációt váratlanul elhalasztották.
Horváth Éva műtétjére nem maradt idő
A Blikk című lap idézi Horváth Éva Instasztoriját, ami az újabb műtéttel kapcsolatosan a következőket tartalmazta:
„A végén elhalasztották, mert nagyon későn végeztek a doktor urak, aminek én egyébként örülök, úgyhogy nem volt tegnap semmi.”
Horváth Éva korábban egyébként szintén a Blikk című lapnak adott interjút a kórházból. Ebben arra panaszkodott, hogy úgy érzi, mintha egy mókuskerékben lenne: mindig újra kell kezdenie.
„Most éppen hat a fájdalomcsillapító, ezért tudok beszélni, de amikor rám tör a fájdalom, még beszélni sincs kedvem. A fájdalmak miatt nem is tudom terhelni a lábam, pedig korábban már elkezdtem próbálkozni vele. Olyan, mintha egy mókuskerékben járnék körbe-körbe, mintha mindig újra kellene kezdenem az egészet”
– mondja a 46 éves médiaszemélyiség az interjúban, aki azt is elárulja, hogy a balesetére gyakorlatilag nem is emlékszik.
Horváth Éva újabb sérülést fedezett fel magán
Horváth Éva a hétvégén arról posztolt, hogy nemcsak a lábát törte el ebben a bizonyos robogóbalesetben, hanem más sérülései is lettek. Nem mindig látszik, de például az arca is deformálódott, amint azt az alábbi posztban látható képek mutatják. Horváth Éva a következőket írja:
„Milyen szerencse, hogy volt rajtam bukósisak! Amint látjátok, az első képen nem látszódik semmi..., ellenben a második képen, más fényviszonyok mellett bizony van egy horpadás az arcomon.
Mi jöhet még...?!”
Az alábbi poszt tartalmazza a két képet.
(Kiemelt kép: Horváth Éva Instagramja)