Kiderült, hogy mire vonatkozik a Nagy Márton által belengetett árstop

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztázta, mire vonatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata a Facebookon.

2025. február 11., 10:55

Szerző:

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közlése szerint Nagy Márton miniszter mai nyilatkozata az élelmiszerárstopra vonatkozott, nem pedig az üzemanyagárakra – írja az atv.hu hétfőn. Mint ismert, a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Facebookon tette közzé azt a kétértelmű posztot, amelyből akár arra is következtethetünk, hogy a kormány újabb árstopok bevezetését tervezi.

A bejelentésre azonnal reagált a Országos Kereskedelmi Szövetség. Azt írták, az alapvető élelmiszerek árát elsősorban a beszerzési áruk, valamint az élelmiszerkiskereskedők között fennálló egyébként is erős verseny határozzák meg, és reményüket fejezték ki, hogy a a hazai termelők, beszállítók is csatasorba állnak az NGM és az OKSZ mellett az infláció elleni harcban. Mivel a nemzetgazdasági miniszter posztja nem volt egyértelmű, a benzinkutasok is megszólaltak. A Magyar Ásványolaj Szövetség szerint nem indokolt, hogy újból árstopot vezessenek be az üzemanyagokra. 

Nagy Márton minisztériuma figyelmét az élelmiszerárakra veti

Az NGM kiemelte, hogy a kabinet kiemelten figyelemmel kíséri az árváltozásokat, amennyiben pedig szükséges, a kormány kész azonnali lépéseket tenni az élelmiszerárak stabilizálása érdekében. A minisztérium a portálnak küldött válaszában megerősítette, hogy Nagy Márton reggeli Facebook-bejegyzése is erre utalt.

Ami az árfigyelőt illeti, a tervek szerint

a megfigyelt termékkör a jövőben akár 100 termékre is bővülhet, így többek között halak, kávé, tea, rizs, tejtermékek, marhahús, pékáruk és kakaópor is felkerülhet a listára.

A miniszter egy korábbi nyilatkozatában jelezte, hogy nem támogatja az élelmiszerek áfájának csökkentését, mert véleménye szerint annak hatása nem a fogyasztóknál jelentkezne.

„Az áfacsökkentésben nem hiszek, a kereskedelem azonnal lenyeli”

– fogalmazott, amikor arról kérdezték, milyen lépéseket tervez a kormány az élelmiszerárak emelkedésének mérséklésére, emlékeztet a Portfolio. Ugyancsak a gazdasági lap jegyzete meg, hogy Nagy Márton hétfői posztjának időzítése éppen a keddi inflációs adatok közlése előtti napra esett.

(Kiemelt képünk illusztráció.  Fotó: Palágyi Barbara / 168.hu)