Nyugdíj: Változás a 13. havi nyugdíj kifizetésében

Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott. 

2025. február 11., 09:26

Szerző:

Február 12-én érkezik a 13. havi nyugdíj azok számára, akik azt számlán kapják, míg azok, akiknek a postás kézbesíti a napokban vehetik kezükbe – emlékeztet a Világgazdaság.

Erre kell számítani a 13. havi nyugdíj kapcsán

Korábban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy a 13. havi nyugdíj kifizetése 536 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek. A teljes évi nyugdíjellátás pedig 7200 milliárd forintot tesz ki.

A miniszter szerint érdemes figyelni a számlákat, ugyanis februárban az öregségi nyugdíjban részesülők átlagosan 485 ezer forintot kapnak.

Amint arról a 168.hu korábban beszámolt, a jogszabálymódosítás miatt változott azoknak a köre, akik jogosultak a 13. havi nyugdíjakra, ami a kifizetések terén is változást hozott. Amint arra Farkas András nyugdíjszakértő felhívta a figyelmet, korábban az tarthatott igényt az adott évben a 13. havi nyugdíjra, aki az előző esztendő legalább egy napján már és az adott év januárjában még az volt.

Idén februártól viszont az jogosult a juttatásra, aki tavaly legalább egy napja, vagyis praktikusan 2024. december 31-én már nyugdíjas volt és 2025 februárjában is az lesz.

Utóbbival azok hozzátartozói járnak rosszul, akiknek idős családtagjuk januárban hal meg, eddig ugyanis ilyen esetben az örökösöknek járt a 13. havi nyugdíj.

A 13. havi nyugdíj kifizetése kétmillió nyugdíjast, valamint 13. havi ellátás címen további 400 ezer, más nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint, akik egy teljes havi nyugdíjukat kapják kézhez és ez összesen 550 milliárd forint kiadást jelent az idei költségvetésből.

Ez a nyugdíjasok számára messze a legnagyobb összegű pluszjuttatás az év során, amely jelentősen megnöveli az éves szintű nyugellátás mértékét, hiszen ha a 13. havi ellátást is beleszámítjuk a nyugdíjas éves jövedelmébe, akkor a havi átlagnyugdíj a hivatalosan számított 243 ezer forint helyett jóval magasabb összegre, 267 ezerre jön ki.

Mégis van egy óriási probléma a 13. havi nyugdíjakkal.

Amint arra a nyugdíjszakártő felhívta a figyelmet, a 13. havi nyugdíjjal az egyik legnagyobb gond az, hogy mindenki a saját nyugdíjával megegyező összeget kap: akinek magas a nyugdíja, nagyobb összeget, akinek alacsony, az kevesebbet, amely tovább mélyíti a nyugdíjastársadalmon belül a juttatásbeli különbségeket.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: vitaliy-m via Pixabay)