Donald Trump azért kap hatalmas kártérítést az X-től, mert kizárták a közösségi platformról, amikor annak még Twitter volt a neve.
Növekvő orosz katonai agresszióról számolt be a dán hírszerzés. A jelentések szerint Oroszország az orosz-ukrán háború lezárultát követően hat hónapon belül képes lesz arra, hogy megtámadjon egy szomszédos európai országot.
A madárinfluenza hiányt okoz a tojás termelésében, a hiány áremelést és korlátozásokat szül.
Donald Trump most a Hamásznak üzent, és elmondta, mi történik, ha nem engedik szabadon a túszokat.
Az amerikai vámok miatt hamarosan megváltozhatnak a Temu és a Shein árai. Az Európai Unió is lépett.
2023. július 1., 16:50
Hongkong vezetője, John Lee, a britektől Kínához való visszakerülés 26. évfordulóján hangsúlyozta, a városnak védekeznie kell a Kína-ellenes erők ellen.
2023. július 1., 16:38
Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, elhalasztja németországi utazását a 17 éves fiú rendőrök általi meggyilkolása után kitört, országos lázadásokban. A 17 éves Nahelt közben Nanterre-ben eltemették, több tízezer ember tüntetett temetésén.
2023. július 1., 13:19
Egy iraki bevándorló volt az, aki oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből egy nyilvános eseményen.
2023. július 1., 12:06
A földmozgást az ausztriai Gloggnitz közelében jelezték a műszerek, a határtól mintegy negyven kilométerre.
2023. július 1., 11:43
Ma temetik a négy nappal ezelőtt, rendőri igazoltatás során lelőtt 17 éves Nahelt, Macron elnök a szülők felelősségére hívta fel a figyelmet a zavargások megszűnése érdekében.
2023. július 1., 10:52
A Fehér Ház beszámolója szerint egy hete nem tudni pontosan, hol tartózkodhat a Wagner-vezér.
2023. július 1., 09:23
A két orosz fregattot japán repülőgépek és hadihajók követik, egyelőre nem tudni, mi a szándékuk.
2023. július 1., 07:19
Megerősítette a védelmet az ukrán elnök a Fehéroroszországgal határos területeken, miután a Wagner megérkezett az országba.
2023. július 1., 07:06
Évente csak 16 vasárnapon lehetnek nyitva a boltok, a tulajdonosok döntik el, mely napokon maradnak zárva, de a turisztikai térségekben ez várhatóan nem a nyári hónapokra esik majd.
2023. június 30., 20:27
Színtiszta hazugság az az állítás, hogy Oroszország a zaporizzsjai nukleáris erőmű felrobbantására készül – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki online sajtótájékoztatóján.
2023. június 30., 20:12
Kínának nyomást kell gyakorolnia Oroszországra, hogy hagyjon fel háborújával, és haladéktalanul, teljesen és feltétel nélkül vonja ki csapatait Ukrajnából – húzták alá az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői kétnapos brüsszeli találkozójuk után kiadott zárónyilatkozatukban pénteken.
2023. június 30., 20:07
A legfelsőbb bírósáág szerint akkorát Trumpozott Jair Bolsonaro volt brazil elnök, hogy nyolc évig nem indulhat semmilyen választáson.
2023. június 30., 19:59
Az Európai Unió elkötelezett amellett, hogy megtörje az emberkereskedők és az embercsempész-hálózatok üzleti modelljét, továbbá elkötelezett az illegális migráció kiváltó okainak kezelése mellett, hogy jobban tudja irányítani a migrációs beáramlást, és elkerülje, hogy bárki életveszélyes útra induljon – jelentette ki Cahrles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben pénteken.
2023. június 30., 18:59
A migráció közös kihívás, amely közös európai válaszokat igényel – közölte az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2023. június 30., 18:17
Oroszországnak szüksége van a Wagner csoport egységeire, mert csak így őrizheti meg a világban betöltött nagyhatalmi szerepét – mondta Kaiser Ferenc a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, és jelezte, Jevgenyij Prigozsin mellett nyoma veszett az orosz vezérkari főnöknek is.
2023. június 30., 17:39
Lezuhant egy, a Balti-tengeren Lengyelországból Svédországba tartó kompról egy hétéves kisfiú és édesanyja, mindketten meghaltak – közölte pénteken a lengyel rendőr-főkapitányság szóvivője.
2023. június 30., 17:22
A francia államfő az elővárosokban harmadik éjszaka folytatódott zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett pénteken a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően.
2023. június 30., 17:12
Zavargások törtek ki Brüsszelben a rendőrök által Franciaországban kedden lelőtt tinédzser halála miatt, a belga fővárosban 64 embert előállítottak, közülük 24-en kiskorúak – tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap az internetes oldalán pénteken.