Eltiltották Bolsonarót a politikától

A legfelsőbb bírósáág szerint akkorát Trumpozott Jair Bolsonaro volt brazil elnök, hogy nyolc évig nem indulhat semmilyen választáson. 

2023. június 30., 20:07

Szerző:

Eltiltotta Jair Bolsonaro volt brazil elnököt a legfelsőbb bíróság attól, hogy a következő nyolc év során választáson induljon, írja a BBC nyomán az RTL

Bolsonarót azzal vádolták, hogy megpróbálta aláásni a demokráciát, amikor megkérdőjelezte az 1996 óta probléma nélkül működő elektronikus szavazási rendszer hitelességét. Az elnök Donald Trump után szabadon azt állította, hogy a gépeket manipulálva akarják elcsalni ellenfelei a választásokat, azonban erről – akárcsak Trump – semmilyen épkézláb bizonyítékot nem szolgáltatott.

Bolsonaro ügyvédei várhatóan fellebbeznek majd a pénteki döntés ellen, mivel szerintük a politikus kijelentése nem befolyásolták a választás eredményét, amelyet a baloldali elnökjelölt, Luiz Inácio Lula da Silva nyert meg. Ha a bíróság döntése jogerőre emelkedik, akkor Bolsonaro nem indulhat majd a 2026-os elnökválasztáson, sem pedig a 2024-es és 2028-as helyhatósági választásokon.

(Jair Bolsonaro brazil elnök sétál a brazíliai Alvorada-palotában 2022. október 31-én, egy nappal az elnökválasztás után. Fotó: EVARISTO SA / AFP)