Nemcsák Károly meghökkentő nyilatkozata: tőlük szeretné „megtisztítani a szakmát”

Nemcsák Károly szerint olyanokat is színpadra engednek manapság, akiknek nem ott a helyük.

2025. február 13., 11:29

Szerző:

Nemcsák Károly szerint felhígult „a szakma”. A Vágási Feri szerepével országos hírnevet szerzett színész a Pesti Srácoknak adott videós interjút, észlelte a 24.hu, és az interjúból a Facebookon kiemelt részletben szerepel az alábbi elgondolkodtató nyilatkozat.

Nemcsák Károly szerint picit meg kéne tisztítani a szakmát

Nemcsák Károly 2011 óta a József Attila Színház igazgatója, és az interjúban az kerül szóba, hogy mennyi tehetséges fiatal van manapság, így például az ő színházában is. Azonban a 67 éves színész úgy érzi, hogy a szakma kezd felhígulni, méghozzá a televíziós műsorokból érkezők miatt. A következő hangzik el az interjúban:

„Én azokkal vagyok gondban, akiket valakik színpadra engedtek, és nem ott a helyük. Akik gátlástalanul csinálnak olyan dolgot, ami miatt ez a mostani furcsa világunk teret ad. Egy-egy valóságshow-ban megjelenő gátlástalan ember már művésznek mondja magát két nap múlva, ami nem ebbe a kategóriába tartozik. Picit meg kellene tisztítanunk a szakmát.”

Nevek nem hangoznak el, ráadásul a második mondat nem sikerült valami kerekre, így nem teljesen világos, hogy Nemcsák Károly kikről beszélhet itt. Nem igazán jellemző, hogy egy klasszikus valóságshow szereplője a műsor után két nappal előadóművészként színpadra kerülne, főleg nem színészként. Talán Majkára céloz, aki a valóvilágos szereplés után rapperként nagyon sikeres lett, sőt, feltűnt kettő filmben is, közülük a 2005-ös Szőke kólában főszerepet játszott? Ettől még azonban nem sokan gondolnak színészként Majkára, és főleg nem jellemző a rapperre, hogy színészként színpadon jelenne meg.

Nem igazán vannak elkönyvelve „gátlástalan” embereket bemutató műsorokként a zenei tehetségkutatók, de kétségtelen, hogy ezek is valóságshow-k, és ezek már nagyobb mennyiségben termeltek ki olyan sztárokat, akiket most színészként színpadon láthatunk (jellemzően musicalekben): ott van Puskás-Dallos Peti, Brasch Bence, Hien, Muri Enikő és Vastag Tamás. Vajon velük van problémája Nemcsák Károlynak?

Akárkik is a bűnösök, az mindenesetre biztos, hogy Nemcsák Károly szerint nagyon rossz hatással vannak a társadalomra a valóságshow-k által kitermelt sztárok. Sőt, a Szomszédok legendás szereplője a mai sorozatokat is szidja:

„Szörnyű hatással vannak [ezek az emberek a társadalomra]. Olyan sorozatok készülnek, amiben nem tudod eldönteni szakmailag, hogy ki a színész. Mert már olyan mélységes, rossz színvonalon készülnek ezek a produkciók.”

Nemcsák Károly és Pásztor Erzsi

Nemcsák Károly egyébként tavaly Pásztor Erzsivel együtt beszélt a Szomszédokról A nagy mű című műsorban, ahol a 88 éves színésznő fogalmaz meg a fentiekhez hasonlítható véleményt, de itt egyrészt egyértelműen nem a színészetről van szó, másrészt ebből a nyilatkozatából sokkal egyértelműbb, hogy Pásztor Erzsinek kikkel van baja. Ő ezt mondja:

„Valaki hétfőn bemegy a tévébe, énekel egy slágert, szombaton már ő ül a zsűriben! Ez nem népszerűség?! Hát hol vagyunk mi ettől? Mert ez van!”

Itt tudja visszanézni az interjút.

(Kiemelt kép: YouTube/Klubrádió)