Vastag Tamás a válásáról beszél: ilyen most a viszonya gyermekei anyjával
Vastag Tamás élete legnehezebb periódusáról árul el részleteket, és arról is, hogyan sikerült továbblépnie.
Vastag Tamás annak idején az X-Faktor első szériájában tűnt fel 2010-ben, ahol a bátyjával, Vastag Csabával együtt indultak. Vastag Csaba lett az évad győztese, Vastag Tamás az ötödik helyet szerezte meg (megelőzve például Wolf Katit). Azóta Vastag Tamás az éneklés mellett szép színházi karriert futott be, és olyan tévéműsorokban tűnt fel, mint a Sztárban sztár, A Dal, az Álarcos énekes vagy az Életünk története.
A 33 éves énekes nem sokat beszél a magánéletéről, de annyit tudni lehet róla, hogy két fia van: Sándor Samu 2016. június 22-én született meg, másfél évvel később, 2018. január 22-én érkezett a másik gyermek, Péter. Tavaly szeptemberben jött azonban a pletyka, hogy Vastag Tamás már nincs együtt a párjával, aminek nyilvánossá válása miatt az énekes rendkívüli módon felháborodott. Most azonban magától beszél a történtekről a Tények Plusz című műsornak.
Vastag Tamás: van, amire csak az idő a gyógyír
Vastag Tamás a riport szerint hatalmas traumaként élte meg, hogy elhagyta őt a gyermekei anyja. Jó ideig szinte nem is evett, majdnem 40 kilót fogyott, az alkoholba menekült. A mostani beszélgetés fő üzenete, hogy ezen az időszakon már túl van, újra rendbe jött az élete a válás után, akármilyen nehéz is volt.
„Az idő az egyik legnagyobb tényező abban, hogy feldolgozzuk az életünkben levő traumákat. Azt gondolom, hogy tenni is kell nagyon sok mindent, de nagyon sok mindenben csak az idő segít, hogy feldolgozzuk a traumákat”
– mondja Vastag Tamás élete ezen rendkívül nehéz periódusára visszatekintve. Említi, hogy a covid időszakára esett a számára a trauma feldolgozásának periódusa.
Vastag Tamás és volt párja
Az énekes a következőket mondja arról, hogyan rendeződött mostanra a kapcsolata gyermekei anyjával:
„A gyerekeket valahogy el kell juttatni az iskolába, el kell értük menni... Ezek a hétköznapi dolgok fejlődtek tovább oda, hogy az ember meg tudjon osztani belsőbb dolgokat is a másikkal, és újra barátok tudjunk lenni. [...] Nekem a megváltás az volt, amikor fel tudtuk venni azt a fajta kapcsolatot, hogy meg tudtuk bocsátani azokat a bűnöket meg azokat a rossz dolgokat, amik miatt ez a kapcsolat szétment.”
Alább találja a teljes riportot, amiből kiderül, hogy volt egy kisebb, rutinműtétnek számító operációja: a szívén végeztek el egy ablációt szívritmuszavar kezelésére.
(Kiemelt kép: TV2/Tények Plusz)