A magyarok többsége egyelőre csak álmodhat az új cafetéria lehetőségekről
Pedig a kormány tavaly év végén gőzerővel kommunikált a cafetéria idei, szinte kihagyhatatlan lehetőségeiről.
Ahogyan arról korábban a 168.hu is beszámolt, a parlament által tavaly decemberben elfogadott adótörvények alapján kiderült, hogy a SZÉP-kártya idén igazi jolly jokerré válhat a cafetéria terén. Azaz nem sokáig maradt fenn a plasztikok zsebetlensége, miután a kormány a magyar munkavállalók egészségének megőrzése és aktív életvitelük támogatása érdekében Aktív Magyarok néven nyit jövőre új zsebet a SZÉP-kártyán. Erre összesen évi 120 ezer forintot adhatnak a munkáltatók, emellett bekerül az adómentes juttatások közé a cég által biztosított sportolás is.
További változás, hogy jövőre a SZÉP-kártyán levő összeg és a 2025-ben ide érkező juttatások 50 százaléka használható majd fel lakásfelújításra is. A béren kívüli juttatásból a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint többek között vasáru, építőanyag, festék, üveg, bútor, valamint világítási eszközök vásárlása is lehetségessé válik.
Nem nagy siker a cafetéria átszervezése
Csakhogy a Cafeteriatrend felméréséből kiderült – melyet az Az én pénzem szemlézett –, hogy a cafetéria szabályainak átírása nem hozta meg az átütő sikert. Kiderült ugyanis, hogy a 2024-ban mért átlagos 432 630 forintos bruttó éves keret idén 458 022 forint lett, ami nem egészen 6 százalékos növekedés. Ám ennél többet mutat, hogy az cafetéria-elemeket milyen arányban vették eddig a palettájukra a vállalkozások. Nos, kiderült, hogy a szépkártyás aktív magyarok zsebet 35 százaléknál lehet már választani, míg az állatkerti belépőt 23 százaléknál, a lakhatási támogatást 24 százaléknál, míg a diákhitel támogatást 26 százalék biztosítja.
A válaszadók kétharmada ugyanakkor eddig fel sem vette a kínálatba az új cafeteriás elemeket. És akkor ez még csak az első lépés – írja a lap –, hiszen a vállalatok többségénél a munkáltatók maguk döntik el azt, hogy a saját keretüket mire fordítják. Ám az azért nem mellékes, hogy a válaszadók 70 százaléka semmiképp sem ad majd diákhitel támogatást. Ugyanez az arány figyelhető meg az állatkerti belépők esetében (67 százalék utasítja el) és a lakhatási támogatás tekintetében is (59 százalék mond rá nemet).
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Chen Bin / XINHUA / Xinhua via AFP)