Vannak olyan listák, amelyekből jobb kimaradni, és vannak, amelyekre jobb felkerülni. Mindenesetre Oroszország listáján nem szerepelünk, két másik országgal együtt.
Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült csütörtökön este, amikor Rotterdam városában egy férfi az utcán késsel támadt a járókelőkre.
Pánikra természetesen még semmi okunk, nem tört ki világjárvány, de érdemes odafigyelni a legfrissebb hírekre: Kínában egy eddig nem ismert vírust terjesztő kullancsokra bukkantak.
Az áradások Lengyelország, Csehország, Románia és Ausztria egyes részein is pusztítottak, eddig legalább 21 ember vesztette életét.
A magyarok előszeretettel választják Horvátországot, ha külföldi kikapcsolódásról van szó.
2023. november 3., 12:39
Az izraeli hadsereg jelentős erőkkel továbbra is támadja a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyvereseit és infrastruktúráját – közölte pénteken Daniel Hagari katonai szóvivő. A hadsereg nyilvánosságra hozott egy lehallgatott beszélgetést, amelyen egy gázai egészségügyi tisztségviselő elismeri, hogy a Hamász terrorista célokra üzemanyagot tárol a Sifa Kórházban.
2023. november 3., 12:19
Egy szlovákiai járás nyolc községe a törvény módosítását indítványozza a kritikussá váló medveveszély miatt.
2023. november 3., 11:11
A 26 milliárd dollárt meghaladó vagyonnal rendelkező Sam Bankman-Fried mágnásként vonzotta a bajt.
2023. november 3., 10:43
Az amerikai hírszerzés szerint az orosz Wagner-csoport légvédelmi rendszert tervez küldeni a Hezbollahnak.
2023. november 3., 08:26
Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza várost – jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő csütörtök este.
2023. november 3., 08:08
Az amerikai Képviselőház elfogadta az Izrael anyagi támogatásáról szóló republikánus törvényjavaslatot csütörtökön.
2023. november 3., 07:28
A Türk Államok Szervezete (TÁSZ) hidat képez Kelet és Nyugat között, és Magyarország készen áll ennek az európai pillérévé válni, ugyanis a világ ismételt blokkosodása helyett együttműködésre van szükség – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Asztanában.
2023. november 2., 20:51
Fennakadást okoz a közlekedésben és halálos áldozatokat is követelt a Ciarán nevű vihar Belgiumban és Hollandiában, egy ötéves gyerek halálát letört faág okozta a belgiumi Gent egyik játszóterén – tájékoztatott a The Brussels Times című angol nyelvű belga napilap csütörtökön.
2023. november 2., 20:46
Orosz vállalatok és külföldi partnereik elleni átfogó szankciós csomagot jelentett be az amerikai kormány csütörtökön a háborús erőforrások korlátozásának céljával.
2023. november 2., 20:45
A Hamász iszlamista palesztin szervezet Izrael elleni október 7-i támadása óta növekvő antiszemitizmussal találják szembe magukat a franciaországi zsidó közösség tagjai: három hét alatt összesen 819 antiszemita cselekedetet jelentettek Franciaországban, többet, mint előtte egy év alatt – írta csütörtökön a France24 francia állami hírtelevízió a honlapján.
2023. november 2., 19:14
Vizsgálat indult a tajvani elnökválasztás független jelöltje, a milliárdos Terry Gou ellen, mert a gyanú szerint vécépapírral vesztegették meg hívei a választókat.
2023. november 2., 19:12
Harmadik, végső olvasatban is elfogadta az átfogó atomcsend-egyezmény (CTBT) ratifikációjának visszavonásáról szóló törvényjavaslatot szerdán az orosz parlament alsóháza.
2023. november 2., 17:47
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön kétoldalú megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel Kazahsztán fővárosában, Asztanában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2023. november 2., 17:38
Ismét meghosszabbította Szlovákia az október elején bevezetett ideiglenes határellenőrzést a szlovák-magyar határon, a hosszabbítás ezúttal húsz napra szól, vagyis november 23-ig lesz érvényben – erről szerdai ülésén döntött a pozsonyi kormány.
2023. november 2., 17:24
Minden nyomás ellenére Magyarország és Kazahsztán is kitart saját kultúrája, nemzeti jellegzetességei mellett, ugyanis ez teszi erőssé a két országot, ez teszi lehetővé minden válság túlélését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
2023. november 2., 15:27
A tizenötből nyolc magyar állampolgár el tudta hagyni a Gázai övezetet, a többi hét személlyel továbbra is folyamatos lesz a kapcsolattartás a minél előbbi evakuáció érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
2023. november 2., 14:09
A brit meteorológiai szolgálat csütörtöki beszámolója szerint a Ciarán nevű viharzóna elsősorban Írországot, Dél-Angliát, Walest és a Csatorna-szigeteket sújtja.
2023. november 2., 13:54
Az elektromos autókra való átállás illetve a kínai és orosz importtól való függés nehéz helyzetbe hozza az EU autógyártóit, az európai illetve a déli féltekére exportált bányászatnak azonban komoly környezeti kockázatai vannak.