Amerikai kémek: A Wagner csoport felfegyverezné a Hezbollahot
Az amerikai hírszerzés szerint az orosz Wagner-csoport légvédelmi rendszert tervez küldeni a Hezbollahnak.
Az Egyesült Államok hírszerzési értesülései szerint az orosz Wagner zsoldoscsoport azt tervezi, hogy légvédelmi rendszerrel látja el a Hezbollahot – írja a The Wall Street Journal nyomán a Sky News. A lap meg nem nevezett amerikai tisztviselőkre hivatkozva azt írta, hogy a csoport – amely Oroszország számára döntő szerepet játszott az Ukrajna elleni háborúban – a Pancir-S1 rendszer szállítását tervezi. A NATO által SA-22 néven ismert rendszer légvédelmi rakétákat és légvédelmi ágyúkat használ a repülőgépek elfogására.
A meg nem nevezett forrás szerint Washington eddig nem erősítette meg a hivatalosan az információt, az amerikai tisztviselők azonban figyelemmel kísérik a Wagner és a Hezbollah részvételével zajló tárgyalásokat.
A légvédelmi rendszert Szírián keresztül juttatnák el a Hezbollahnak, ahol Oroszország támogatta Bassár el-Aszad elnököt azzal, hogy 2015-ben beavatkozott az ottani polgárháborúba.
A Hezbollahot az iráni Forradalmi Gárda 1982-ben, az 1975-90-es libanoni polgárháború idejént.
A Hezbollah a Hamász október eleji támadása óta áll tűzharcban az izraeli erőkk a libanoni határ közelében.
(Kiemelt képünk: A 2023. október 15-én készült képen füst gomolyog a dél-libanoni határ menti Aita al-Shaab falu közelében lévő izraeli katonai objektum közelében, a Hezbollah ágyúzását követően. Fotó: AFP)