Több mint háromezer ügyfelet érint az a tájékoztatás, amit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) küldd ki a hibáás számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk miatt.

Nem fogadja minden szereplő osztatlan örömmel a kedden indult ügyeleti rendszer működését. Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.

2024. január 9., 17:19

Európában a Brit-szigetek felett lévő anticiklon délebbre tolódott, pereme a Kárpát-medence térségéig ér. Emiatt kontinensünk középső részén száraz, hideg levegő, nyugodtabb időjárás jellemző, a reggeli órákban pára, illetve köd is képződik.

2024. január 9., 16:37

A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma, mint 2023-ban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly átlagosan havi 232 ezer álláskeresőt tartott nyilván, amely további 6 ezerrel volt kedvezőbb az eddigi 2022-es rekordévhez képest.

2024. január 9., 12:54

Az LMP nem tartja tisztességesnek Lázár János építési és közlekedési miniszter azon ajánlatát, hogy továbbra is érvényes lesz a Budapest-bérlet a fővároson belül a MÁV és a Volán járataira, ha a BKK a jövőben elfogadja saját vonalain a vármegye- és országbérleteket – közölte Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője a Debrecenben tartott, interneten is közvetített keddi sajtótájékoztatóján.

2024. január 9., 12:54

Jelentős hozammal számolhatnak az ingatlanba fektetők; a befektetési célú ingatlanvásárlásoknál mind a bérleti díjból, mind pedig az eladáskor szerzett nyereségen nőtt a hozam mértéke az elmúlt években – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank által végzett ingatlanpiaci elemzésből.

2024. január 9., 12:07

Tarifarendszer-váltás a helyközi közlekedésben – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót kedd délelőttre Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter Papp László polgármesterrel jelentkezett Debrecenből, ahol a Budapest-bérlet ügyéről is bejelentést tett.

2024. január 9., 10:33

A használt lakások iránti kereslet 11 százalékkal nőtt az év első hetében, míg az új építésűek esetében 48 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor az érdeklődőknek csak az 5 százaléka keres új építésű lakóingatlant. Az új lakásokhoz képest a használt ingatlanok már 35-40 százalékkal olcsóbbak.