Szakértő: megállíthatatlan az AI fejlődése

Megkönnyíti munkánkat, a mindennapi életünket a mesterséges intelligencia? Mennyire lehet előre gondolkodni az IA fejlődésében?

2024. január 9., 11:16

Szerző:

Jazzy Rádió Business Class műsorának évnyitó beszélgetésében a Chat GPT felhasználásának lehetőségeiről, és a mindennapi életünkre gyakorolt hatásairól beszélgettek.. Olyan kérdéseket vitattak meg többek között, mint például, hogyan kommunikáljunk a mesterséges intelligenciával, hogy megértse mi a kérésünk lényege.

„Az AI a jövőben az élet minden szegmensében segítségére lehet az embernek, csak idő kérdése”

– mondta a műsorban Boa László.

A mesterséges intelligencia szakértő szerint kétségtelen, hogy megállíthatatlan az AI fejlődése.

„Most az a korszak következik, amikor már nem csak játékra fogjuk használni a Chat Bot-ot, hanem akár a lakossági felhasználás során az ügyfélszolgálatot is a mesterséges intelligencia erre a célra kifejlesztett programjai láthatják el. Az alkalmazás képességei alapjaiban fogják megváltoztatni a jövőt. Magyar nyelven is egyre jobban lehet majd használni  Chat GPT 4-et, hiszen a fejlesztésekben óriási tech-cégek vesznek részt”

– mondta. 

A teljes beszélgetést itt tudják meghallgatni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

 

Az elhíresült lombkoronasétány ügyét már az Európai Ügyészség vizsgálja, annak ellenére, hogy Magyarország nem tagja a szervezetnek. Az Integritás Hatóság 324 bejelentésből 40 esetben indított vizsgálatot, és 10 ügyet zárt le. 

Idén nyáron folyamatosan dőlnek meg az előző napi fogyasztási csúcsok, és az időjárás-előrejelzés alapján minden esély megvan arra, hogy a korábbi, 2021-es történelmi csúcsot megdöntsük – nyilatkozott a MAVIR az Economxnak.  A rekkenő hőség elviselésében fokozott szerepet kap a légkondicionálás, ám annak intenzív használata jelentős terhelést ró a magyar villamosenergia-rendszerre.