Magyar nevek a Nobel Múzeumban

Anders Barany a stockholmi egyetem professzora, a Fizikai Nobel-díj Bizottság titkára, s a Nobel-bankett egyik ceremóniamestere is; ő volt a stockholmi Nobel Múzeum kialakításának egyik kezdeményezője és annak első intendánsa is, emellett személyes szálak is kötik a rangos elismeréshez: nagyapja, Bárány Róbert, 1915-ben kapta meg az orvosi Nobel-díjat.

A díj 100. születésnapjára, 2001-ben hozták létre a múzeumot. Miért vártak ennyit? A Nobel-hagyatékot gondozó alapítvány első tervei között szerepelt, hogy a város legelegánsabb pontján olyan palotát építsen, amely működésében megfelel a nobeli szellemnek. Ez lett volna az alapítvány központja, a díjkiosztó ünnepségek helyszíne, s ide tervezték az emlékmúzeumot is. De a svéd polgárok hivalkodónak tartották az elképzelést. Az akkor még kisvárosi Stockholmban főként azzal nem értettek egyet, hogy Nobel kozmopolita szelleme nagyobb hangsúlyt kapjon. És noha az alapítvány megvásárolta a főváros egyik legszebb telkét, megbízta a kor legkiválóbb építészét, sőt elegendő anyagi támogatást is szerzett a beruházáshoz – a stockholmiak évtizedekig ellenálltak: nem adták voksukat az építkezéshez.

A Nobel-vagyon nem tette lehetővé az önálló döntést és kivitelezést? Alfred Nobel pontosan meghatározta a Nobel-alapítvány tevékenységét, a díj odaítélésének körülményeit, a kitüntetéssel járó pénzösszeget, de azt is előre kikötötte, mire használható még a hagyatéka. Az alapító okirat leszögezi: múzeum létrehozására egyetlen korona sem fordítható.

Hogyan tudták mégis megalapítani a Nobel Múzeumot? Támogatókat kerestünk. Szerencsére a Nobel-díj hírneve elegendő volt ahhoz, hogy viszonylag hamar rátaláljunk azokra a svéd nagyvállalatokra, amelyek finanszírozták az intézményt. Támogatóink természetesen, saját érdekeiket is szem előtt tartották, de éppen ennek köszönhetően a Nobel Múzeum átléphette a svéd határokat. A stockholmi tárlat gyűjteménye párhuzamos vándorkiállítással eljut a világ jelentős nagyvárosaiba – és egyszer talán Budapestre is.


A múzeumot az óvárosi régi Tőzsdepalotában alakították ki. Ugyanitt található az irodalmi díjakat odaítélő Svéd Akadémia is. A Tőzsdepalota a város tulajdona, első emelete az Akadémiáé – egy 1914-es megállapodás szerint végtelen időre szóló infrastruktúrával, ingyenes világítással és fűtéssel. Velünk is nagylelkű Stockholm: amíg nem találunk végleges helyet, nem kell bérleti díjat fizetnünk a földszinti termek használatáért.

Játékos és szellemes a múzeum. A látogatók aktivizálása is része volna a nobeli szellemnek? Abból indultunk ki: mivel a Nobel-díj története fantasztikus elmék, kreatív egyéniségek története, nem pakolhatunk ki csupán érinthetetlen tárgyakat porosodó tárlókra. Persze bemutatunk személyes relikviákat is: például James D. Watson kettős DNS-spiráljának modelljét, Singer írógépét, vagy Marie Curie mérlegét, amelyet a rádium atomsúlyának meghatározására használt. Számunkra mégsem a tárgyak a legfontosabbak: inkább a szellem és az alkotás, a kreatív ember s a miliője.

A múzeum márványpadlóján szavak kalauzolják a látogatót: találkozások, kapcsolatok, káosz, sokféleség, kommunikáció, kreatív környezet, a másik irányba pedig munka, véletlen, bátorság, kitartás, kételkedés, kreatív ember. Talán a Nobel-díjhoz vezető út jelzőtáblái ezek? A kiállítás vezérmotívuma a kreativitás. Egyéni sorsok és különféle környezetek bemutatásával arra keressük a választ: mi a kreativitás, és ezt hogyan lehet a leghatékonyabban elősegíteni. Illetve, hogy mi a fontosabb: az egyéni alkotás vagy az alkotói közeg. Tudjuk: a válasz nem egyszerű, nem is egyértelmű. Kétségtelen: bátorság kell ahhoz, hogy valaki új utat válasszon, vagy megkérdőjelezzen biztosnak tetsző téziseket. De ki vitathatná el a környezet döntő hatását például Martin Luther King, vagy akár Szent-Györgyi Albert esetében?


Kiemelt helyet kapott Elias Canetti thonett széke. Miért? A kávéház Európa-szerte része volt a kreatív környezetnek, helyszíne inspiráló találkozásoknak, a spontán vitáknak: gondoljunk csak a párizsi Café de la Paix-re, ahol két Nobel-díjas - Hemingway és Beckett - is alkotott. Vagy Bécsre: a híres Café Museum-ban volt Elias Canetti törzshelye. A Nobel Múzeum kávézójába - Café Satir - a legendás húszas évek hangulatát próbáltuk becsempészni bécsi székekkel és receptekkel. Azóta hagyomány, hogy Nobel-díjasok szignálják a székeket.

Tévedek, ha azt hiszem, a budapesti epizód önnek köszönhető? Nos, nem, de ez mindegy is már... Oláh Györggyel beszélgettem is az iskoláról, és elmondta, mennyire meghatározó volt számára az a hely. Magam is úgy ítélem meg: az egyén pályáját döntően befolyásolják a körülmények, az, hogy kik támogatják a fogékony időszakban. Munkám során ellátogattam a Fasori gimnáziumba, sőt sokat segített Hargittai professzor is. Remélem, hamarosan kialakítjuk az önálló magyar részt a múzeumban.

Utóirat
Vajon Budapesten mikor lesz múzeuma a 'magyar' Nobel-díjasoknak? Vagy továbbra is csak arra lesznek jók, hogy diplomáciai vacsorákon és választási beszédekben egyesek velük fényezzék nemzeti büszkeségtől dagadó saját ego-jukat? Megfeledkezve arról, hogy miért is lettek a 'mi' Nobel-díjasaink magyar származásúak?...