Honnan tudja a kakas, mikor kell kukorékolni?
A kutatókat mindig is izgatta, honnan tudja a kakas, mikor kell kukorékolnia. A kézenfekvő magyarázat: pirkadatkor. A kakasok viszont akkor is „pontos időben” kukorékolnak, ha borús az ég vagy zárt helyen tartják őket. Tehát kell lenni bennük valamiféle „időmérő szerkezetnek”, amely jelzi nekik, eljött az ébresztő ideje.
A Nagojai Egyetem kutatói meglehetősen egyszerű módszert választottak ennek igazolására. Négy kakasból álló csoportokat helyeztek hetekig egy szobába, lekapcsolták a világítást, és infravörös fényben videóra vették az eseményeket. Noha a kakasok időnként napközben is kukorékoltak, hangadásuk csúcspontjai nagyjából 24 órás időközönként következtek be. Belső órájuk (amelyet normális körülmények közt a napfény hangol be) jelezte számukra, mikor van reggel – még akkor is, miután elzárták őket a természetes világosságtól.
Ez a következetesség nagyjából két hétig tartott, majd fokozatosan kezdett eltűnni. A kakasokat összesen 4 hétig tartották a szobában, és a kísérlet második felében a kukorékolásuk kezdett szabálytalanabbá válni, ami arra utalt, hogy rendszeresen kell látniuk a napot ahhoz, hogy napi (cirkadián) ritmusuk tökéletesen működjön, számolnak be eredményeikről a kutatók a Current Biology folyóiratban, amelyet az Origo idéz.
A kísérlet másik részében a kutatók 12 órán át világosban és 12 órán át sötétben tartották a madarakat. Közben a nap különböző időpontjaiban éles fényfelvillanásokat alkalmaztak és hangfelvételről játszottak be kukorékolást (mivel a kukorékolásról tudták, hogy „ragadós”), hogy hangadást váltsanak ki a kísérleti madarakból. Amikor ezeket az ingereket hajnaltájt alkalmazták, a kukorékolás jelentősen megnövekedett. Ha a nap folyamán máskor vetették be a fény- és hangingereket, akkor jószerivel alig váltottak ki hatást. Ez is arra utal, hogy a madarak válaszát alapvetően a bennük működő cirkadián ritmus határozza meg.