Hazai siker: világelső a magyar kutató

Több figyelemreméltó írás jelent meg idén magyar kutatók tollából vagy részvételével a neves brit Nature magazinban.

2010. december 30., 12:46

Elsőként igazolt állati közösségben mennyiségi mutatókkal is bizonyítható tudás alapú rangsort Vicsek Tamás akadémikus, az ELTE Biológiai Fizika Tanszékének professzora, aki az együttmozgások törvényszerűségeit vizsgálta – írja az

mta.hu. A postagalambokon végzett kísérlet során a 10 fős, egyidős hímekből álló madárrajnak húsz kilométer távolságból kellett hazatalálni a budapesti dúcba. Az összes egyed hátára másfél dekás nyomkövetőt tettek, ennek segítségével vizsgálhatták mozgásukat. Vicsek Tamás és kutatótársai arra voltak kíváncsiak, minek hatására következik be, illetve hogyan jósolható meg a változás a csoportmozgásokban. Amikor önállóan kellett az állatoknak hazatalálniuk, akkor nem volt két teljesen egyforma útvonal, némelyikük el is tévedt, ami annak cáfolata, hogy létezik bennük egy tökéletes iránytű, amelynek révén mind ugyanolyan tájékozódási képességekkel bírnak. Amikor pedig egyszerre repült az egész raj, azt tapasztalták, hogy a postagalambok kommunikálnak egymással: mindig a legbiztosabban tájékozódó egyedet követték, a vezér szerepe azonban nem konstans volt, hanem dinamikusan változott.