ET-felmérés a gyermekek szexuális bántalmazásáról

Dr. Gyurkó Szilva az Országos Kriminológiai Intézet, kutatója, az Eszter Alapítvány (Alapítvány az Erőszakos Szexuális Támadást Elszenvedettek Rehabilitációjára) munkatársa szerint az adat valóságosnak tekinthető. A gyerekbántalmazási ügyek töredéke a szexuális bántalmazás, de az a hipotézis, hogy az átlagos 20-25 %-os látenciánál jóval több lehet, különösen a kisfiúknál. A kislányokat megtanítják, hogy ha valaki bántja őket, szóljanak a tanárnak, az ismerős felnőtteknek, ezért ők könnyebben is beszélnek erről. A kisfiúk számára a neveltetési, kulturális, társadalmi konvenciókban rejlő üzenet az, hogy meg kell védeniük magukat, és ha nem tudják, akkor nekik kell megoldaniuk a problémát. Ezért a fiú szexuális bántalmazottak arányáról még a látencia szintjén sem lehet képet alkotni. Biztos, hogy magasabb, mint a kislányoké, de többsége soha nem derül ki.

Gyakran a tévhitekhez való ragaszkodás miatt válik a gyerek védtelenné. A legveszélyesebb tévhit, ha a szülő, vagy pedagógus úgy gondolja, hogy azzal tudja megvédeni a gyereket, ha elrejti előle a szexualitást. Sokan azt gondolják, ha a különnemű kisgyerekeket nem engednek együtt fürödni, vagy ha a szülők nagyon figyelnek arra, hogy véletlenül se lássák őket a gyerekek meztelenül, akkor nem keltik fel az érdeklődésüket a szexualitás iránt, holott pont a titok ébreszti fel a gyerekek kíváncsiságát. Az ilyen gyerekeknek a legkiszolgáltatottabb a helyzetük. Nekik nincsenek szavaik, képeik benyomásaik, saját élményeik arról, hogyan működik a test, milyen részei vannak, és az egyes részekkel kapcsolatban milyen érzéseik lehetnek. Ezért is fordulhat elő, hogy akiket elfogadnak, akik felé bizalommal közelednek, vissza tudnak élni ezzel. Sokan az idegenektől féltik a gyerekeket, holott leggyakrabban a családtagok, ismerősök bántalmazzák. A gyerekek fejében minden kapcsolat nagyon egydimenziós: aki szereti, az csak jót tehet vele. Ha ezek a személyek olyat tesznek, ami nem jó a gyereknek, könnyen meggyőzhetik arról, hogy ami történt, az nem is történt meg, nem kell elmondani senkinek, vagy megfélemlítik őket azzal, hogy ha elmondják bárkinek, akkor nekik, vagy a családjuknak bántódása esik.

– Hogyan lehet elérni, hogy a gyerek ne legyen teljesen védtelen, kiszolgáltatott?

– Nem a félelemkeltés, hanem a tudatosság lenne a lényeg, már az óvodában, ahol elkezdődik az érdeklődés egymás iránt, ahol lehúzogatják a bugyijukat, hogy megnézzék, kinek mije van. Van olyan óvoda, ahol ebből botrány lesz, a szülők felé jelzik a rosszallást, és ezzel a gyerekben a megszégyenítettség, zavarodottság érzését keltik, ami nem jó. Az ellenkezője sem jó, amikor mindenféle dolgok történhetnek a bokorban, és semmiféle válasz nincs erre, vagyis a gyerek magára marad a kérdéseivel.

– Magyarország még nem tart ott, hogy a szexuális nevelés akár az alsó tagozatban is elkezdődhessen – mondja Dr. Forrai Judit, a Sex Educatio Kiemelten Közhasznú Alapítvány vezetője, aki 1991 óta foglalkozik a szexuális nevelés módszertanával, szakmai képzésekkel. Tankönyveik 2004-től hivatalos tananyagként válaszhatók a tankönyvlistán. – Már annak örülnünk kell, hogy 6. osztálytól lehetőség nyílik az oktatására, de az iskolákon múlik, hogy milyen témát választanak az egészségügyi oktatáson belül. Az egészségtant kiváló népegészségügyi szakmapolitikusokkal együtt önálló tantárgyként szerettük volna bevezetni, amihez elkészítettük első osztálytól gimnázium végéig az egymásra épülő tanagyagokat, de egy szűkített egészségügyi program került be a NAT-ba. Sajnos csak azt sikerült elérni, hogy évente 10 osztályfőnöki órán foglalkozzanak egészségtannal: a testkultúrával, a táplálkozással, a baleset megelőzéssel, droggal, környezetegészséggel és a szexuális – érzelmi kultúrával, családi életre neveléssel. Az osztályfőnökön múlik, miről és mennyit mondanak, és bár a gyerekek nagyon szeretnének többet tudni és beszélni e témáról, nem biztos, hogy a pedagógus pont a szexuális nevelést fogja választani a kevés óráján. Pedig az érzelmi- és szexuális kultúránkon, a szerelem alapú párkapcsolat megalapozásán lenne mit javítani, fontos lenne időben elkezdeni a felkészítést, mert jelenleg körülbelül ott tartunk, ahol a többi területen is, pl. a közlekedési, kommunikációs, vagy az étkezési kultúránkban.

Dr. Gyurkó Szilvia szerint a gyermekvédelmi rendszer és maguk a szakemberek is rengeteg szakmai dilemmával küzdenek.

Dilemmák – 1. A pedagógusok

A pedagógusoknak tudniuk kellene, hogy reagáljanak akkor, ha a gyerekek nyíltan egy nemi aktust játszanak el az óvoda szőnyegén, ami időről időre meg szokott történni. Egy jól képzett óvónő ebből tudja, hogy valószínűleg a gyerek véletlenül megleste a szüleit, vagy egy szexjelenetet kapott el egy filmből, és elég, ha a szülő figyelmét hívja fel arra, hogy jobban figyeljen rá. Ha a játékában egyértelműen szexuális mozdulatai vannak, felnőtt kifejezéseket használ, és ez magatartásbeli eltéréssel párosul, extrovertálttá, introvertálttá válik, ha egyfajta elfojtás érzékelhető, akkor felmerülhet a pedagógusban, hogy a gyerekkel szemben történt valamiféle visszaélés. A gyermekvédelmi törvény alapelve szerint ebben az esetben a pedagógusnak jelzési kötelezettsége van.

Az óvónő első dilemmája az, hogyan fogja mindezt bizonyítani. Sokan azért nem jelentik, mert félnek a szülők haragjától. A törvény szerint ebben az esetben a pedagógus kompetenciája odáig terjed, hogy jelzési kötelezettsége van. Nem kell kinyomoznia, hogy ténylegesen megtörtént-e a dolog.

– Magára a segítségnyújtásra nincs egységes módszer, protokoll, vagy szakmai standard, ami segítené a gyermekvédelmi rendszer szakembereit, abszolút magára hagyott a szakma, rengeteg szakmai dilemmával. Egyéni értékítéleteken, tapasztalatokon, és hozzáértésen múlik, hogy hogyan reagálnak a különböző helyzetekre. Ha olyan a viszonya a pedagógusnak a családdal, elmondja a szülőknek, mit tapasztalt. A lelkiismeretes szülő megpróbálja kideríteni, de ha valódi abúzus történt, akkor a gyerekek erre leggyakrabban zárnak, nehezen nyílnak meg főleg, ha friss az élmény. Ekkor – jó esetben – a szülő a gyereket egy olyan terápiára viszi, ahol szakember próbálja kideríteni a történteket.

Dilemmák – 2. A szakemberek

A gyerek a terápia során szerencsés esetben megnyílik, ha biztonságban érzi magát, ha tudja, hogy amit elmond, nem kerül ki máshova, nem fogja megbántani a mamáját, papáját, a szeretteit, hiszen a gyerekek legtöbbször ettől félnek. Rengeteg irracionális félelem van bennük attól, hogy rájuk fognak megharagudni azért, ami történt, hiszen valahol mégis csak érzik, hogy ez egy rossz dolog volt. A szakembernek azzal a dilemmával kell szembesülnie, hogy titoktartási kötelezettsége van, a gyerek rábízta a titkát, amire ígéretet tett, hogy megőrzi, de pontosan látja, hogy bűncselekmény történt, és neki jelezési kötelezettsége van, adott esetben büntető eljárást kell indítania.

– Ez olyan helyzet, amire a magyar jogszabályok nem adnak választ. Van egy egészségügyi törvény titoktartási kötelezettséggel, egy gyermekvédelmi törvény jelzési kötelezettséggel, ugyanakkor a kettő nincs összehangolva. Átmeneti egyedi megoldásként a szülőre bízzák, hogy tesz-e feljelentést. Így sok eset marad látenciában, mert az áldozatok egy része úgy dönt, hogy ha ebben a terápiás ülésben el lehet intézni, hogy a gyerek feldolgozza ezt a traumát, akkor inkább nem megy bele abba a helyzetbe, hogy erről mások is tudjanak, mert nagyon szégyelli.

Hollandiában működik egy nagyon jó intézmény a „Titokdoktor”, ahol a gyerekkel szerződést kötnek, hogy amit elmond, kettejük közt marad, de ha úgy látják, hogy olyat mond el, ami miatt nekik lépniük kell, akkor eljárást fognak kezdeményezni, de lesz ideje, hogy erre felkészüljön. A titokdoktor felkészíti az eljárásra, hónapokig foglalkozik a gyerekkel, hogy fel tudja dolgozni, ami vele történt, hogy megértse, elfogadja, és másokkal is meg tudja osztani a titkát.

Ez nálunk teljesen hiányzik. Ha a szülő meghallja, hogy mi történt a gyerekkel, rögtön feljelentést tesz a rendőrségen, a gyereket szinte azonnal a rendőr faggatja egy meghallgató szobában négy négyzetméteren, jó esetben zárt ajtók mögött, rosszabb esetben még három másik idegen jelenlétében. Olyan helyzetbe kerül, hogy mindenféle felkészítés nélkül egyszer csak valami történik fölötte, de igazából nem vele.

Dilemmák – 3. Jogszabályi ellentmondás

A családjogi törvény szerint a szülőnek joga van megismerni a terápia során kiderült titkot a gyerek 18 éves koráig. A törvény többes számot használ, vagyis az apának és az anyának is joga van erre. Az esetek egy részében a gyanú éppen valamelyik szülővel szemben merül föl, leggyakrabban a papával – az abúzusokat jelentős részben inkább a férfiak követik el –, ilyenkor az anya pszichológushoz viszi a gyereket. Az apa vagy megkérdezi a pszichológustól mi történt, vagy megtiltja, hogy a gyereket oda vigyék. Mindkettőhöz joga van.

A szakmai etikai protokoll viszont egyes számot használ szemben a családjogi törvénnyel. Itt elég csak az egyik szülő meghatalmazása a terápiához. Azt, hogy a gyerek odajár, és milyen ügyben azt a másik szülő is megismerheti. Amit a gyerek a terápia során elmond, azt megtudhatja-e a másik szülő, vagy sem, ebben nem egységes a szakma véleménye. Van, aki azt tartja, hogy mindent el kell mondani és van, aki úgy gondolja, hogy a gyerek az ő páciense, ezért nem adhatja ki a titkát, amit neki bizalmasan elmondott. A nagyon hasonló ügyekben, egészen eltérő eljárások és döntések születnek az ország különböző pontjain, vagy a város különböző kerületeiben. Az évtizedes problémához senki nem akar hozzányúlni.

– Kinek lenne a feladata ezt összefésülni?

– A minisztériumnak kellene szakmai szemmel feloldani a jogszabályi ellentmondást, protokollokkal, elvi állásfoglalásokkal, kommentárokkal segíteni a szakmát. Az idei gyermekvédelmi meritumban szakmai szempontból leírtuk, amit jó eljárásnak gondolunk, de amíg nincs mögötte egy minisztérium, addig ezt vagy követi a szakember, vagy nem.

– Mért szükséges a gyerekeket többször kihallgatni ahelyett, hogy egyszer videóra vennék?

– Erre lehetőséget ad a büntető törvénykönyv, de hiába van egy legfelsőbb bírósági állásfoglalás, és hiába mondja ki a büntetőtörvénykönyv, hogy 14 év alatt a gyereket lehetőleg meg sem kell hallgatni, a régi beidegződések működnek: a bírónak közvetlenül kell a tanúkat meghallgatnia. Ezért fordulhat elő az, hogy a gyereknek 15 alkalommal kell elmondania, a tizenkettedik embernek, hogy mi történt vele a több, mint öt éve folyó eljárásban. A szülők és a gyerekek is arról panaszkodnak, hogy felejteni próbálnak, de nem lehet, mert újra és újra felszakítják ezeket a sebeket. A Kulcsár-ügy volt az egyetlen, ahol közvetlenül sikerült a gyanúsított tanúvallomását videóra rögzíteni. Ehhez képest a bántalmazott gyerekeket kiteszik a szakértői, rendőrségi, ügyészi meghallgatásoknak

– Közben változik a gyerek és változik a történet is?

– Ennek nagyon komoly következményei vannak. Volt olyan ügyünk, amit azért vesztettünk el a negyedik évben, mert a gyerek már nem emlékezett bizonyos dolgokra. Ahhoz, hogy a gyerek a lehető legkevesebbszer tegyen vallomást, jelen kell lennie a nyomozási bírónak az első meghallgatáson, de ez nagyon sokszor nem valósul meg. Ha nincs jelen, akkor újra és újra meg lehet hallgatni a gyereket.

– Nem lehet erre egy jogszabályt hozni, hogy csak a nyomozási bíró jelenlétében lehessen meghallgatni a gyereket?

– Ahhoz több jól képzett nyomozási bíróra lenne szükség. Jelenleg mindenféle előzetes tudás, ismeret, képzettség nélkül hallgatják meg a gyerekeket. Bírókat, ügyészeket, rendőröket, akik fiatalkorúakkal foglalkoznak, lehet úgy kinevezni, hogy nagyon csekély vagy teljesen hiányzik az erre a területre vonatkozó speciális tudásuk. Azzal sincsenek tisztában, hogy egy ötéves gyerektől, akinek még nincs időfogalma, nem lehet megkérdezni, mikor történt az eset, vagy nem használhatnak olyan kifejezéseket, hogy nemi szerv, mert nem érti, mit kérdeznek tőle. Nincsenek szavaik, nincsenek ismereteik arról, milyen lelki pszichés állapotban vannak általában a gyerekek, és ehhez képest milyen állapotban vannak egy ilyen traumatizált helyzetben. Volt olyan eset, amikor a 11 éves gyerek a rendőrségi meghallgatás után bepisilt a folyosón. Itt komoly trauma érheti a gyereket, ha ezt nem alkalmas személy végzi.

– Lengyelországban 2006-ban gyerekbarát eljárásokra képezték ki a bírókat és ennek hatására alakítottak ki gyerekbarát meghallgató szobákat, ahol játszva meséli el a gyerek, hogy mi törtét vele, és ezt rejtett kamerával rögzítik. Ezzel szemben nálunk a vallomás felvétele a szembe állított kamerával történik, amitől mindenki leblokkol. Nem mindegy, hogy a csupasz fal a kamera és a szék az összes berendezés, vagy egy olyan szőnyeg is található játékokkal, ahol oldottan kijátszhatja a gyerek a történteket. Egy budapesti kapitányságról tudok, ahol ezt már megvalósították. A gyerekbarát eljáráson mi is dolgozunk. Ennek lényege, hogy a gyerek szintjén próbáljuk meg elmondani, megmutatni, hogy mit csinálnak azok a szereplők, akik ebben az eljárásban részt vesznek: a rendőrök, az ügyészek, a bíró. Nem a gyerektől kell elvárni, hogy felemelkedjen a felnőttek szintjére, nekünk kell megközelíteni őt a saját szintjén. Az eljárás érdeke, hogy a gyerek jól érezze magát, mert ekkor lesz képes arra, hogy megnyíljon.

Ha lehetne, én legutoljára kérnék jogszabály-módosítást. Legelőször azokat kellene alkalmazni, amik megvannak, aztán létre kell hozni a gyerekbarát meghallgató-szobát rejtett kamerás felvételi lehetőséggel minden rendőrőrsön, és képzett szakemberekkel segíteni a gyereket.