Elfelejtett érzelmeink

Az összetett érzésekkel járó események nem egyszerűen úgy maradnak meg emlékeinkben, mint vidám vagy szomorú dolgok. Egy nemrégiben végzett kutatás szerint az emberek kevésbé intenzív élményként emlékeznek vissza azokra az eseményekre, melyek nem egyértelműen vidámak vagy szomorúak voltak, hanem összetett érzelmeket váltottak ki.

2011. április 7., 05:19

A British Columbia Egyetem kutatói (Jennifer Aaker, Aimee Drolet és Dale Griffin) vizsgálataik során különböző élethelyzetekben, feladatok teljesítése és mozgás közben figyelték meg a részvevőket. A kiadott feladatok jellemzően összetett érzelmeket váltottak ki. Az összetett emóciókkal járó feladatok végzését követően a vizsgálati személyeknek fel kellett idézniük érzéseiket. A kísérlet érdekes eredménye, hogy minél több idő telt el az esemény és az „előhívás” között, annál inkább alábecsülték a résztvevők az érzéseik intenzitását. Ez a tendencia egészen addig a pontig nyúlt, hogy bizonyos idő elteltével a vizsgált személyek már nem is emlékeztek érzelmeik ellentmondásos mivoltára. A másik meglepő megfigyelés a kísérlet során, hogy az ázsiai származású amerikaiak kevésbé felejtették el ambivalens érzéseiket, mint az angolszász eredetűek.

A kutatók magyarázata a jelenségre az, hogy az emléktartalmak módosulása azért szükségszerű az idő múlásával, mert az emberi agy nehezen tudja kezelni a kevert érzelmeket. Agyunk arra törekszik, hogy az ellentmondásokat kiküszöbölje, ezért halványulnak el az emlékképek ezekben az esetekben. „Azokban az esetekben, amikor összetett érzelmekről van szó, az idő múlásával az epizodikus, azaz tényszerű adatokat rögzítő memóriánkra kevésbé hagyatkozhatunk, mint az ún. szemantikus memóriára, mely a személyes élményekhez kapcsolódik. Ennek a megfigyelésnek akkor van jelentősége, amikor döntéseket hozunk: a döntést inkább befolyásolják a korábbi érzelmeinkkel kapcsolatos emlékképeink, mint az aktuális érzelmi állapotunk.” – írják a szerzők a Journal of Consumer Research c. szaklapban megjelent tanulmányukban.