Elátkozott műhold okoz fejtörést a kutatóknak

A május 20-án felbocsátott Telstar-14R távközlési holdnak nem nyílt ki az egyik napelemtáblája – ugyanúgy, mint a 2004-ben indított Telstar-14-nek, amelynek a pótlására szánták.

2011. június 2., 09:10

A két energiatermelő napelemtábla egyikét (az északi irányba nyúlót) nem sikerült teljesen kibontani a Föld körüli pályán. Így a geostacionárius pályára, 63° nyugati hosszúság fölé szánt, az Észak- és Dél-Amerika közötti távközlési kapcsolatot erősítő műhold csak részben tudja majd betölteni feladatát. A Telstar-14R üzemeltetője a kanadai Telesat vállalat – írja az

Űrvilág portál.


A műhold ettől eltekintve jó műszaki állapotban van, a másik napelemszárny energiatermelésével sincs gond. A földi irányítók még próbálkoznak a javítással, de ha ez nem sikerül, a Telstar-14R (Estrela do Sul-2) még mindig tudja majd nyújtani azokat a szolgáltatásokat, amelyeket elődje, a Telstar-14 (Estrela do Sul-1). A mostani, eredetileg nagyobb kapacitásúra tervezett, az R jelzéssel megkülönböztetett „pótló” műholdra épp azért volt szükség, mert a 2004-ben felbocsátott Telstar-14-gyel is hasonló probléma adódott annak idején: nem nyílt ki az egyik napelemszárnya, méghozzá az északi...