Az idősödő agy újraszervezi magát

Talán jegyezzünk fel minden új nevet a noteszunkba, és a legapróbb tennivalókat is rögzítsük a mobilunkon, amely azután figyelmeztet minket a megfelelő időpontban? A high-tech öregedés elég kellemesnek tűnhet, olyannyira, hogy utópisztikusan felvethetjük: egyszer agyunk egész memóriatárát „beszkennelhetjük” majd gépünkbe. Vagy kiesett agysejtjeinket pótolják majd nanochipekkel. Ha mégsem akarunk kiborggá válni, akkor is van miben reménykednünk: előbb-utóbb sikerülhet agyi őssejteket rábírni arra, hogy a korosodó agy kiesett neuronjait pótolják.

A biológiai agy azonban képes valamire, ami zsenialitásban felveszi a versenyt a technológiai és orvostudományi felfedezésekkel. Ahogy arra Dr. Iván László, a magyarországi gerontológia vezető képviselője is felhívja a figyelmet: ha egy-egy területen idegsejtek halnak el, a szomszédságukban épen megmaradtak között elindul egy úgynevezett repair, vagyis helyreállító folyamat, hálózat-építés. Az idegsejtek testén ugyanis dendritrügyek találhatók; s amint kiesik egy sejt, a következő ép sejtből – ha megfelelő inger, táplálék és mikrocirkuláció áll rendelkezésre –, teleszkópszerűen kinyúlnak az újabb neuronszálacskák, aminek révén a további megmaradt sejtekkel összekapcsolódik. Így a szinaptikus háló újraképződik, s ezzel az agy fantasztikusan sok mindent pótol.

Ez a folyamat az idősödés során egyre nagyobb jelentőséggel bír. A lehetséges új szinapszisok száma óriási, így a beérkező információk számára elvileg bőséges hely áll rendelkezésre, még akkor is, ha az újdonságok idős korban lassabban rögzülnek. Azonban több is történik, mint új adatok felvétele. Azok az információk, amelyeket az agy korábban tárolt, átrendeződhetnek, így eddig észre nem vett összefüggésekre derülhet fény.

A régmúlt emlékei kikristályosodnak, ennek köszönhetően az idős emberek nagyobb hatékonysággal adják át élettörténetüket hallgatóságuknak, mint fiatal korukban bármikor. Ezt nemcsak egyéni benyomásaink, hanem egy egzakt kísérlet is alátámasztja. Amikor kutatók idős és fiatal embereket kértek arra, mondjanak el néhány esetet életük egy szakaszából, a zsűri az idősek történeteit ítélte jobbnak, mert azok inkább lekötötték a figyelmüket, és drámaibbak, valamint komplexebbek voltak.

De mi a titkuk az öreg mesemondóknak? Talán az idővel éppen hogy javul az emlékezet? Vagy az elfeledett részleteket írják felül kiszínezett ál-emlékek? Úgy tűnik, az előbbi igaz – de főleg az élet egy kitüntetett szakaszára nézve. Idősödve az emberek egyre élénkebben emlékeznek mindarra, ami serdülőkorukban és korai felnőttkorukban esett meg velük: ezt nevezik „visszatekintési csúcsnak”. Ez a különös jelenség zavarba ejti a kutatókat, a pontos magyarázat még nem ismert. Lehet, hogy ebben a korban éljük meg legintenzívebben érzéseinket, és az események eleve mélyebb benyomást gyakorolnak ránk, így egy életre bevésődnek. Vagy ekkor hozunk olyan döntéseket, amelyek életünk egy hosszú szakaszát egy adott pályára állítják. Amikor azután időnk megengedi – mint idős korban oly sokszor –, agyunk újra előveszi saját régi fotóalbumait vagy filmszalagjait.

A cikk folytatását elolvashatja a