A Netflix drasztikusan rontaná a felhasználói élményt azok számára, akik nem fizetnek az igénybevett szolgáltatásért.
Ismét az OTP Bank, illetve a pénzintézet ügyfelei váltak a csalók célpontjává.
Az elmúlt évek során egyre több emberi szervről derült ki, hogy a környezetből származó mikroműanyag megtalálható bennük. Ez alól nem jelent kivételt az emberi agy sem.
Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy Joe Cohen.
Szeptember 23-án a Google szolgáltatásaiban hiba lépett fel.
2016. február 1., 10:03
Rendszeres alvással sokat tehetünk az egészségünk megőrzéséért, miként az is igaz: jelentősen befolyásolja mindennapjainkat, ha nem tudjuk megfelelően kipihenni magunkat. A tartós alvászavar fejfájást, ingerlékenységet, koncentrációhiányt, lelki válságot is előidézhet. De hogyan lehet jól aludni? A 168 Óra e heti számában erről is kérdeztük dr. Hermánné Fogarassy Éva pszichológust, alvásterapeutát, aki egyébként hét gyerek édesanyja.
2016. január 29., 13:58
Ugyan van egy zikavírussal fertőzött beteg Ausztriában, a szakértők mégsem tartanak attól, hogy járvány törne ki az országban – adta hírül pénteken a Die Presse című osztrák lap.
2016. január 28., 11:16
A tüdőtranszplantáció minden szervátültetés közül a legnehezebb orvosi feladat. A kilökődés fokozott veszélye miatt az immunrendszert átmenetileg erősen le kell gyengíteni: ez az egyik oka annak, hogy az eljárást tüdőrák esetében nem alkalmazzák. De minden más, végstádiumban lévő, gyógyszerrel már kezelhetetlen tüdőbeteg életét sok évvel meghosszabbíthatja a transzplantáció. A magyar betegek műtéteit az elmúlt tizenöt évben Bécsben végezték, a legtöbb operációt a bécsi klinikán tanuló és dolgozó Lang György vezette. Az ő irányításával hajtották végre december közepén az első magyarországi tüdőtranszplantációt is, amely mérföldkő a hazai orvostudomány történetében. A professzor jelenleg is a bécsi orvosegyetem klinikájának munkatársa, itthon pedig a Semmelweis Egyetem Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Mellkassebészeti Klinikájának vezetője. A 168 Órának arról is beszél: fiatal sebészként nem hitte, hogy ezt a műtétet meg lehetne csinálni nálunk.
2016. január 27., 06:08
Egyes hot dogokból emberi DNS-t lehet kimutatni, a vegetáriánus hot dogok 10 százaléka pedig húst tartalmaz – ez derül ki egy élelmiszer-biztonsági szervezetnek az Egyesült Államokban készített felméréséből.
2016. január 19., 05:28
Az amerikai űrkutatási hivatal közeli képeket tett közzé a Plútó egyik legkülönösebb jelenségéről: egy óriási vulkánról, ami láva helyett jeget lövell.
2016. január 18., 16:04
Eddig ismeretlen halfajt azonosítottak a Körös vízrendszerében magyar és cseh kutatók. Az apró termetű márnafaj a Barbus biharicus, azaz bihari márna nevet kapta – tudatta a Magyar Haltani Társaság elnöke az MTI-vel.
2016. január 18., 08:01
A magukat legboldogabbnak tartó nemzetek polgárai sajátságos genetikai tényezővel bírnak: DNS-ük nagyobb valószínűséggel tartalmaz egy jellegzetes allélt, amely az örömérzékelésben és a fájdalom csökkentésében játszik szerepet – állapították meg bolgár és hongkongi kutatók, akik genetikai és számos külső tényezőt vizsgáltak annak megismerésére, mi okozhatja a különbséget a nemzetek boldogságérzetében.
2016. január 16., 12:48
Magyarország a világon a harmadik, Európában pedig az első helyen áll az elhízottak aránya alapján felállított listán – közölte a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság főtitkára a köztévé műsorában.
2016. január 15., 17:21
Az eddigi legfényesebb szupernóva-kitörést észlelték egy messzi galaxisban tavaly júniusban. A jelenség kétszázszor erőteljesebb volt, mint egy tipikus szupernóva-kitörés, és kétszer akkora, mint az eddig mért legnagyobb.
2016. január 15., 14:40
Egy betiltott vegyi anyag, a poliklórozott bifenilek (PCB-k) továbbra is erősen veszélyeztetik az európai tengerekben élő delfineket – figyelmeztetnek a szakemberek a Scientific Reports című folyóirat online kiadásában közölt tanulmányukban.
2016. január 15., 05:09
Több millió évvel a Nap születése előtt történt szupernóva-robbanások nyomait fedezték fel magyar, olasz és német csillagászok. Az amerikai tudományos akadémia lapjában közölt eredmények szinte archeológiai karakterű képet vázolnak fel arról a por- és gázfelhőről, amelyből Földünk is kialakult több mint négy és fél milliárd évvel ezelőtt.
2016. január 10., 05:25
Megdöbbentő állati tetemre bukkant egy vadász az Egyesült Államokban, az Idaho és Utah államok határán elterülő erdőségben.
2016. január 9., 06:00
A NASA vizsgálja, lehet-e krumplit termeszteni marsi körülmények között.
2016. január 8., 07:04
Az 1991-ben Ausztriában, gleccserbe fagyva talált ősember múmia gyomrából vett minta elemzése alapján kutatók most azt állítják a lelet áttörést hozhat a migrációtörténet kutatásában.
2016. január 5., 12:25
Az ecuadori esőerdők mélyén olyan pálmafákra bukkantak, melyek képesek a gyökerük segítségével akár húsz méter távolságot is vándorolni egy év alatt – írja az .
2016. január 5., 06:16
Hétezer éves sírokat tártak fel a régészek Szarvason, az arborétum szomszédságában – tette közzé keddi számában a Magyar Idők a Beol.hu információját.