Minden kutya esetében be kell tartania a szabályokat az állattartóknak.
2027-től megváltoznak az uniós szabályozások, és többféle klímaberendezés gyártása megszűnik – de a Daikin vezérigazgatója szerint a felhasználók számára nem jelent majd ez gondot.
A panel és a társasház folyosóit nem érdemes mindenféle lommal megtölteni, mert egy tűz esetén az életünk múlhat rajta. Ráadásul komoly bírság is jár érte!
Továbbra is nagyon sok a gyorshajtó, ezért a rendőrség új módszer segítségével szeretné őket kiszűrni.
Az utóbbi hónapokban drasztikusan megnőtt a forgalmi vizsgán elbukó tanulóvezetők aránya, így egyre több fiatal szembesül azzal, hogy jogosítványhoz jutni ma már sokkal nehezebb és költségesebb, mint néhány éve.
2023. január 17., 12:59
Már többször szóba került, hogy HIMARS rakétatüzérségi rendszert vásároljon a Magyar Honvédség, a szomszédban zajló háború és a térségbeli NATO-tagállamok hasonló beszerzései azonban felgyorsulhat ez a folyamat.
2023. január 17., 12:07
A nagycsaládosok álllami autóvásárlási támogatását igénybe vevők közül többen is azzal szembesültek, hogy mivel a kérelmük benyújtásának időpontjában néhány ezres köztartozásuk volt, ezért az állam most visszakéri a nyújtott támogatást. Még akkor is, ha a kérdéses tartozást már rendezték, vagy eleve nem is tudtak róla.
2023. január 17., 12:06
Orbán Balázs szerint a nyugati világban megfigyelhető blokkosodással szemben érdemes megőrizni Magyarország szabad gazdasági mozgásterét, mert az exportra épülő magyar gazdaságpolitika sikeres tud lenni békeidőben. A miniszterelnök politikai igazgatója emellett beszélt az Erasmusról és a pedagógusok béremeléséről is.
2023. január 17., 11:50
A kormány bírósági beadványban nyilatkozott arról a miniszterelnöki ígéretről, hogy 2023-ban „átfogó” béremelés lesz az oktatásban – ezzel indokolta 2022-ben a sztrájk jogszerűtlenségét. Csakhogy a tanárok akkor és most sem csak a béreik rendezését követelték.
2023. január 17., 08:45
Az Európai Unió által bevezetett, orosz nyersolaj importot szabályozó szankciók már december 5-től tiltják a tengeri behozatalt. Február 5-től pedig az orosz olajtermékek behozatalát tiltják majd a szankciós szabályok – ez pedig jelentősen megváltoztatja Európa dízelellátását.
2023. január 17., 08:08
Keresztbe fordult egy tehergépkocsi az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán, Gödöllőnél, ezért több kilométeres torlódásra kell készülni – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedd reggel a rendőrségi honlapon.
2023. január 17., 07:42
Kivárnak a vevők a magyarországi ingatlanpiacon, ahol az elmúlt hónapokban 40-50 százalékkal csökkent a tranzakciók száma, és ennél is nagyobb mértékben apad a kereslet – közölte a Balla Ingatlan az MTI-vel.
2023. január 17., 07:26
Bíró Ferenc, az Integritás hatóság elnöke nem tenne egyenlőségjelet a korrupció és a kormányzat közé, ám a szervezet egyik fő céljául a közbeszerzési anomáliák feltárását tűzte ki. Az idő szűkös a függőben lévő uniós támogatások miatt, ezért az elnök március végére több, mint 100 embert tervez munkába állítani a szervezetnél.
2023. január 17., 06:15
Kedden sem szabad otthon hagyni az esernyőt, esőkabátot. Az ország nagy részében javarészt borult lesz az ég, és bár egy rövid időre néhol feloszlik a felhőzet, érkezik az új csapadékzóna, ismét beborul. A hegyekben havas eső, havazás, az ország nagy részében eső várható. A hőmérséklet továbbra is kora tavaszi időt idéz.
2023. január 16., 21:00
Ivóvíz-minőség javító beruházást hajtottak végre Szigetváron, ami óta büdös, zavaros, ihatatlan lett az ivóvíz. A szigetváriak szerint ez már fél éve így van.
2023. január 16., 20:48
December elején ismét közönség biztosítására írt ki közbeszerzést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A nyertes már megvan, nettó 29 millió 760 ezer forintos ajánlati árral.
2023. január 16., 19:38
Fürjes Balázs egy interjú során arról beszélt, hogy Budapest nevezhetne egy olimpia megszervezésére. A Főváros erre az interjúra reagálva azt üzente az államtitkárnak, hogy ébredjen fel.
2023. január 16., 18:42
Egy szarvas beszorult egy vízóraaknába Ózdon. Az állatot a katasztrófavédelem munkatársai sikeresen kiemelték, majd szabadon engedték egy erdőben.
2023. január 16., 17:22
Lengyelország Leopard-2 típusú német harcjárművekkel is támogatná Ukrajnát, ha más országok is csatlakoznak a kezdeményezéshez.
2023. január 16., 15:48
Januárban a csapadék okozza a legtöbb gondot a biztosítóknak: a múlt heti esőzések nyomán már 3,7 ezren jelentkeztek a biztosítóknál kárigényükkel, a társaságok pedig közel 340 millió forintot fizettek már ki ezekre vagy különítettek el büdzséjükben – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel hétfőn.
2023. január 16., 15:43
Mutatjuk, milyen átlagárakra számíthat a benzinkutakon.
2023. január 16., 15:05
Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy adja oda a fővárosiaknak a Lánchíd felújítására beígért 6 milliárd forintot, a budapesti városvezetéstől pedig azt, hogy határozottabban álljon ki az átkelő autómentessé tétele érdekében.
2023. január 16., 14:59
Több tényező is afelé mutat, hogy középtávon Magyarország is be fog szerezni a HIMARS nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszerből. A félelmetes pusztítóerővel bíró fegyver a közelmúltban az orosz-ukrán háborúban jelentős szerepet játszott, például Herszon oroszoktól való visszafoglalásában.