Az LMP szerint a Lánchídnak autómentesnek kell maradnia

Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy adja oda a fővárosiaknak a Lánchíd felújítására beígért 6 milliárd forintot, a budapesti városvezetéstől pedig azt, hogy határozottabban álljon ki az átkelő autómentessé tétele érdekében.

2023. január 16., 15:05

Szerző:

Gál József, az LMP szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: csökkenteni kell Budapest légszennyezettségét, elsősorban a közösségi közlekedés fejlesztésével és az autósforgalom visszaszorításával. Szerinte ennek egyik eszköze a Lánchíd autómentessé tétele is, ami megítélése szerint nem okoz gondot a közlekedésben, hiszen a hídon már a lezárása előtt is az átkelések elenyésző százaléka valósult meg

A politikus bírálta mind a kormányt, mint a fővárosi városvezetést. Előbbi szerinte nem érti a XXI. század kihívásait és rossz válaszokat ad arra, míg utóbbi szerinte nem eléggé zöld és nem elég karakán a kérdésben.

Gál József elmondta, hogy egy novemberi felmérés résztvevőinek 54 százaléka hagyná autómentesen a lánchidat, és mindössze 40 százalékuk engedné vissza az autókat. A politikus elégedetlen ezzel az eredménnyel, és azzal is, ahogyan a főváros e kérdésben kiállt, megítélése szerint ugyanis egy erőteljes kampánnyal az arányok könnyen megfordulhatnak.

(Kiemelt kép: 168.hu | Merész Márton)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.