Élő adásban veszett össze Csernus Imre és Gulyás Márton: Ha azt a részt leadja, akkor hazamegyek. Nem korrekt!
Minden idők egyik legkínosabb interjújában Csernus Imre azzal fenyegeti meg Gulyás Mártont, hogy hazamegy a stúdióból.
Csernus Imre írt egy újabb könyvet, ennek a címe Oroszlánok és farkasok, és ennek kapcsán most több interjút is ad. Ezek közül az egyiket az Indexnek adta, abban az interjúban is egyébként belekötött a riporter tetoválásába. Gulyás Márton ennyivel nem úszta meg, egy rendkívül hosszú és kínos részletében az interjúnak Csernus Imre azzal vádolja meg Gulyás Mártont, hogy nem figyel rá, és nem volt hajlandó megnézni a videóbejátszást, amit a Partizán műsorvezetője előkészített és be szeretett volna mutatni.
Csernus Imre és Gulyás Márton egymásnak feszültek
Csernus Imre tavaly sztrókot kapott, amint arról korábban is beszélt már, és amiről az interjúban azt mondja, hogy „megérdemelte”, hogy sztrókot kapott, mert túlfeszítette saját magát.
Az interjú azonban egy teljesen más témánál kezd riportból már-már veszekedésbe átfordulni. Gulyás Márton azt javasolja, hogy tekintsenek meg egy részletet Csernus Imre egy régi tévéműsorából, a Bevállalja? című adásból, ahol az egyik részben a pszichiáter Simek Kittyt interjúvolta meg. Simek Kitty egy most 36 éves tótújfalusi nő, aki 14 éves korában, 2002. augusztus 30-án az őt és súlyosan beteg édesanyját ért bántalmazások miatt közvetlen közelről agyonlőtte alvó mostohaapját egy engedély nélkül tartott pisztollyal. Az alábbi interjúról van szó, ebből szeretett volna Gulyás Márton egy részletet lejátszani a Partizán csatornáján élőben közvetített műsorban, de ezt Csernus Imre nem engedte.
Csernus Imre megkérdezi, hogy az egész adást szeretnék-e bejátszani az interjúba. Gulyás Márton azt mondja, hogy nem, csak egy részletet.
„Ha egy részletet szeretne, megint csak kiemelné azt, ami önt érdekli, és amire ki akarja hegyezni a dolgot. Megkérhetem, hogy az egészet tolja le? De a részt ne. Nem érzem, hogy sem a Simek Kittyvel korrekt lenne, mert egyrészt nincs itt, és nem az egészet mutatja be.”
Gyulás Márton felhívja a figyelmet, hogy a teljes adás túl hosszú lenne, erre Csernus Imre ezt mondja, azzal fenyegetve, hogy kimegy az interjúról:
„De kedves uram, nekem a legfontosabb a tiszteletben tartás! És a másik ember tiszteletben tartása! [...] Két lehetősége van, uram. Az egészet szeretné leadni, de én nem leszek itt, mert el kell, hogy menjek. Vagy ezt a részt átugorja és lépjünk tovább. Mert ha azt a részt leadja, akkor én megköszönöm az eddigi interjút és hazamegyek. Mert nem korrekt.”
Gulyás Márton próbál érvelni a részlet lejátszása mellett, de Csernus Imre leállítja a következőkkel:
„Kedves uram, nem! Az a 22 perc az 22 perc egyben. [...] Valójában ön nem rám koncentrál, uram. Ön a Simek Kittyre koncentrál.”
Mivel Csernus Imre maga is rengeteg interjút készített, ezután a két médiaszemélyiség arról beszél egy ideig, hogy mennyire máshogy állnak hozzá egy-egy beszélgetéshez. Majd Gulyás Márton visszakanyarodik Simek Kittyhez, amire Csernus Imre bosszankodva ezt mondja:
„Már megint kezdi! Soha nem történt semmi úgy, hogy Simek Kitty gyámja nem egyezett volna bele.”
Csernus Imre azt állítja, hogy soha senkinek nem fizettek, hogy szerepeljen a műsorában, önkéntes alapon ment a jelentkezés. Erre Csernus Imre a következő indítvánnyal él:
„Kérdezhetek én is valamit öntől?”
Gyulás Márton így válaszol:
„Nézzük meg!”
A pszichiáter kérdése a következő:
„Önnek mi egy emberi hiányossága, amiről tud, és amit nem oldott meg? Csak egyet mondjon!”
Gulyás Márton azt kezdi el fejtegetni, hogy ha erre válaszolna, az félrevezető lenne, és hogy majd akkor válaszol Csernus Imrének, ha a pszichiáternek lesz saját műsora és ő lesz az interjúalany. Hosszas vita következik ezek után, ahol többek között azon is vitatkozni kezdenek, hogy mit jelent a klisé szó. Amikor Csernus Imre megkérdezi Gulyás Mártont, hogy szerinte mi a klisé, akkor a riporter erre ezt válaszolja:
„Értem, hogy szeretné átvenni ezt a beszélgetést, kérem, hogy válaszoljon a kérdésekre, és akkor tudunk haladni!”
Hát ez nem igazán jön össze, mert az interjúban ezek után Csernus Imre azzal is megvádolja Gulyás Mártont, hogy a politikát akarja mindenáron belevinni a riportba, miközben a pszichiáter semmit nem tud a politikáról és nem is érdekli a téma. Csernus Imre azt is kifogásolja, hogy Gulyás Márton előtt egy laptop van, és néha belepillant beszélgetés közben. A Simek Kittyvel kapcsolatos rész pont másfél óra után, 1:30-nál kezdődik, alább találja a teljes interjút, de természetesen mindenképpen szükséges megnézni az adás első másfél óráját is, hogy teljes képet kapjon a néző a beszélgetés ívéről.
(Kiemelt kép: YouTube/Partizán)