2027-től megváltoznak az uniós szabályozások, és többféle klímaberendezés gyártása megszűnik – de a Daikin vezérigazgatója szerint a felhasználók számára nem jelent majd ez gondot.
A panel és a társasház folyosóit nem érdemes mindenféle lommal megtölteni, mert egy tűz esetén az életünk múlhat rajta. Ráadásul komoly bírság is jár érte!
Továbbra is nagyon sok a gyorshajtó, ezért a rendőrség új módszer segítségével szeretné őket kiszűrni.
Az utóbbi hónapokban drasztikusan megnőtt a forgalmi vizsgán elbukó tanulóvezetők aránya, így egyre több fiatal szembesül azzal, hogy jogosítványhoz jutni ma már sokkal nehezebb és költségesebb, mint néhány éve.
Az időjárás ma mindent megmutat magából, amit március végén elénk tárhat. Úgy tűnik, havazás legalább nem lesz.
2023. január 19., 08:56
Kisteherautó ütközött a HÉV-vel a IX. kerületi Soroksári úton, Pesterzsébet felső rendezőnél – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtök reggel a honlapján, illetve aleset és a biztosítóberendezés meghibásodása miatt késnek a vonatok a hegyeshalmi fővonalon – közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel.
2023. január 19., 08:07
A Sajó áradása miatt lezárták a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Putnok és Sajóvelezd közötti mellékutat szerda este, majd csütörtök hajnalban a 26-os főút és Sajókaza közötti alsóbbrendű utat is – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
2023. január 19., 06:15
Borult lesz az ég csütörtökön, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet, de ott is átmenetileg. Továbbra is sok csapadékra lehet számítani, a hegységek mentén havas esővel. Estére ugyan kicsit felszakadozik a felhőzet, ám akkor viszont helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak.
2023. január 18., 20:25
Gál Kinga fideszes EP-képviselő élesen elítélte a Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos ellen a hírek szerint kilátásba helyezett vizsgálatot.
2023. január 18., 20:15
Súlyos ígéretet tett az EU-s fejlesztésért felelős miniszter Gulyás Mártonnak a Partizán adásában.
2023. január 18., 19:26
Az Eurobarometer felmérése szerint csupán a magyarok 24 százaléka ellenzi az oroszok elleni szankciókat.
2023. január 18., 17:41
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) álláspontja szerint meg kellene tervezni az élelmiszerekre érvényes árstopok kivezetését.
2023. január 18., 17:08
Kállai Kornélia úgy érezte, hogy még mindig sokan nem tudják, pontosan mi a baj a közoktatással, ezért saját akcióba kezdett zebraszerda néven, melynek keretében azokat az embereket szeretné megszólítani, akiket a lassan egy éve tartó tiltakozások még nem szólítottak meg. Az akcióhoz bárhonnan lehet csatlakozni a Dél-Budai Tankerület támogató Facebook-csoportján keresztül.
2023. január 18., 16:46
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás, írja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdai közleményében.
2023. január 18., 16:31
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija volt a Business Class vendége. A vezető rabbit a budapesti gettó felszabadításának 78. évfordulójának alkalmából kérdezték a műsorvezetők. Köves fontos, megrázó és egyben örömteli eseményként emlékezett meg a gettó felszabadulásáról.
2023. január 18., 16:05
Az osztrák-magyar határon a somfai átkelőnél megnövekedett forgalom miatt alakult ki ellentét.
2023. január 18., 15:27
A heves esőzés miatt leszakadt a partfal Pásztón, a mátrakeresztesi városrészben szerdán, közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2023. január 18., 15:17
Közel sincs vége a madárinfluenza-járványnak.
2023. január 18., 15:00
Még mindig folyik a nyomozás azzal a lehallgatott telefonbeszélgetéssel kapcsolatban, aminek során Schadl egy bizonyos Tónit, Barbarát és Ádámot, illetve egy majd 35 évre szóló üzletről beszélt egy ismerősével. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő szerint egyértelmű, hogy ők kicsodák.
2023. január 18., 14:31
Az egész Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb az infláció.
2023. január 18., 14:19
A Nemzeti Adó és Vámhivatal Bűnügyi Igazgatósága elutasította a Vadai Ágnes DK-s képviselő kérdése alapján benyújtott feljelentést. A képviselő arra kérdezett rá, hogy vajon szabályos volt-e a taopénz felhasználás Felcsúton, ahol a tervezett ifjúsági sportszálláshely helyett felnőtt barát szálloda épült
2023. január 18., 14:11
Több idegenhonos, invazív halat fogtak ki tavaly a halászok a Tisza-tóból, mint egy évvel korábban.
2023. január 18., 12:13
A magyar parlament 2022. december 8-án elfogadott határozatában az szerepelt, hogy Paks I élettartamát akár 20 évvel is meg lehetne hosszabbítani, ám az Európai Bizottság Paks II-re kiadott építési engedélye erőteljesen azon alapult, hogy 2037-ig végleg leáll Paks I összes blokkja, és a leállítási folyamat alatt kieső energiakapacitást Paks II új blokkjai hivatottak pótolni. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor a bizottság engedélye érvényét vesztheti.