Lottóbotrány: érvénytelen számot húztak ki a sorsoláson, hatalmas a felháborodás
A lottó még mindig a legkedveltebb szerencsejáték, de az incidenst követően sokak bizalma megingott.
A lottó, illetve annak különböző formái világszerte hatalmas népszerűségnek örvendenek, több millió játékos reméli ezektől a szerencsejátékoktól, hogy teljesen megváltozik az élete. Éppen ezért van hatalmas jelentősége annak, ha felmerül a visszaélés gyanúja, ahogyan ez most is történt Bulgáriában – számolt be róla a Novinite.
Magyarországon is rengetegen töltik ki a lottószelvényeket hétről hétre, és évtizedek óta hallani azokat a hangokat, akik szerint ez csupán pénzkidobás, ám a főnyeremény még mindig hatalmas motivációt jelent. Néhány korábbi nyertes sorsát az egész ország nyomon követte, ezzel is megerősítve abban, hogy van esély a nyerésre.
Különösen akkor nő meg az érdeklődés az ilyen jellegű szerencsejátékok iránt, amikor kiemelkedően magas a főnyeremény összege. Tavaly ősszel például a szokásosnál is többen játszottak, amikor végül októberben egy szerencsés elvihette a több mint 6 milliárd forintos főnyereményt az ötöslottó sorsolását követően. Még mindig sokan követik nyomon a lottósorsolást a televízióban, amelyet élőben közvetítenek. Ezt a gyakorlatot más országokban is elterjesztették, éppen a hitelesség növelése érdekében nem zárt ajtók mögött zajlik a számok kihúzása. Bulgáriába azonban ezúttal hiba csúszott a gépezetbe.
A lottó sorsolása kudarcba fulladt, sokan csalásról beszélnek
Ahogyan arról többek között a Novinite hírportál is beszámolt, március 23-án a lottósorsoláson hatalmas káosz alakult ki azt követően, hogy egy olyan számot húztak ki élő adásban, amely hivatalosan nem is szerepelhetett volna a számok között. A játék lényege, hogy a játékosok eltaláljanak 5 számot a 35-ből, tehát a 35-ös a legmagasabb kihúzható szám. Ám a példátlan incidens során a gépi sorsolás keretében a 31-es, a 35-ös, a 29-es, a 28-as és a 41-es számokat húzták ki, amin maga a játékvezető is megdöbbent.
A hiba hatalmas felháborodást váltott ki a játékosokból, a felvétel pillanatok alatt elterjedt a közösségi médiában is. A sorsolást ugyan ismételten lebonyolították, a játék szervezői pedig elnézést kértek, és arról tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy egy hiba folytán egy másik játék számozott golyókészletével töltötték fel a gépet, ezért fordulhatott elő a hibás szám kihúzása, ám ez nem nyugtatta meg a közvéleményt.
A kirobbant botrányt követően Ivan Pesev ifjúsági és sportminiszter elrendelte, hogy kezdeményezzenek hatósági ellenőrzést a szerencsejátékot és a sorsolást lebonyolító szervezetnél, annak teljes vezetését pedig elbocsátotta. A döntés hátterében az áll, hogy egy ilyen mértékű hiba végzetes lehet a játékra nézve, hiszen a játékosok bizalmát teszi kockára.
A teljes körű ellenőrzési folyamatokban már részt vesz többek között a belügyminisztérium, a műszaki felügyeleti hivatal, az ügyészség és az adóhivatal is, így a jelek szerint a felelősök komoly következményekre számíthatnak.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)