A NAV szerint a bűncselekménynek gyanúja sincs a Felcsúti szálloda háza táján

A Nemzeti Adó és Vámhivatal Bűnügyi Igazgatósága elutasította a Vadai Ágnes DK-s képviselő kérdése alapján benyújtott feljelentést. A képviselő arra kérdezett rá, hogy vajon szabályos volt-e a taopénz felhasználás Felcsúton, ahol a tervezett ifjúsági sportszálláshely helyett felnőtt barát szálloda épült

2023. január 18., 14:19

Szerző:

A DK-s Vadai Ágnes a legfőbb ügyészhez fordult azzal a kérdéssel, hogy szabályos volt-e a taopénz felhasználás Felcsúton, ahol a tervezett ifjúsági sportszálláshely helyett felnőtt barát szálloda épült? – írta a 444.hu

A taotámogatás egy olyan finanszírozási forma, amikor az állam megengedi, hogy egy cég egy általa kiválasztott, most már csak sportcélú beruházásra terelje át az amúgy központi költségvetésbe befizetendő társasági adóját. Az eredeti terv szerinti ifjúsági sportszállás azonban végül egy 11 milliárd forintos taotámogatásból finanszírozott, a nagyközönség számára is nyitott hotelre sikeredett, ahol a potom 120 ezer forintért pihenhet meg a fáradt sportoló vagy utazó.

Polt Péter képviselő Vadai kérdését feljelentésnek vette, és továbbította a NAV Bűnügyi Igazgatósághoz, ám a nyomozóhatóság bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a feljelentést.

(Kiemelt képünk: Hotel Pancho, Felcsút. Forrás: Hotel Pancho Facebook.)