Több mint háromezer ügyfelet érint az a tájékoztatás, amit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) küldd ki a hibáás számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk miatt.
Ha bevezetik a KRESZ új szabályait, az a biciklisek számára is változásokat hoz.
Napokon belül luxusautó-szalont nyit Székesfehérváron Mészáros Lőrinc öccse
A Hódmezővásárhelytől 10 kilométerre lévő, de a városhoz tartozó mártélyi kalandparkot tavaly még felújították, de alig egy évvel a rekonstrukció után, idén már ki sem nyitott, és hamarosan teljesen el is fogják bontani.
Nem fogadja minden szereplő osztatlan örömmel a kedden indult ügyeleti rendszer működését. Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.
2024. február 15., 09:32
Komoly felzúdulást keltett Szeged lakói körében, amikor kiderült, hogy állami támogatással vágna ki hat hektár erdőt az Egyházmegye, hogy futballpályákat építsen.
2024. február 15., 09:31
Nincs ötös a lottón immár 28 hete, de a halmozódás legfeljebb 52 hétig tarthat. Akkor felosztják a giganyereményt a többi nyertes között, ám a lottó 67 éves történetében erre még nem volt példa. Nem túlzás, a 6,1 milliárd forint feletti főnyeremény miatt újra lottólázban ég az ország, ám a Szerencsejáték Zrt. tapasztalatai szerint már a 3 milliárdos lélektani határ felett érezhetően többen és többet játszanak.
2024. február 15., 07:59
Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. február 15., 07:47
Csűrös András lelkészhez csatlakozott egy másik lelkipásztor is, mindketten a bérkiegészítésüket ajánlották fel a bántalmazott gyermekek megsegítésére.
2024. február 15., 07:35
Orbán Viktor valóban átalakítja a kormányt. Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését még nem erősítették meg, két helyettes államtitkár felmentése azonban már megjelent a Magyar Közlönyben.
2024. február 14., 21:35
Döntését azzal indokolta, hogy nincs helye egy olyan egyházban, amit pedofilvédelmezők vezetnek.
2024. február 14., 18:48
Bayer Zsolt szerint Balog Zoltánnak mennie kell.
2024. február 14., 18:10
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke közleményben kérte Balog Zoltánt, fontolja meg a lemondását zsinati elnöki tisztéről.
2024. február 14., 17:31
Közös köztársasági elnök-jelölttel állt elő az LMP. Dr. Hack Péter jogászt ajánlják „az Országgyűlés összes frakciójának figyelmébe, hogy közös jelölésével a nemzet egységét megtestesítő, a jogállamot és az alkotmányos rendszert őrző köztársasági elnökünk legyen”.
2024. február 14., 16:57
Többnyire felhős égbolt mellett néhány órára kisüt a nap. A felhőzet délutánra csökken ugyan, de a csütörtöki időjárás nem kímél meg minket a kemény mínuszoktól.
2024. február 14., 13:33
Varga Mihály lehet az MNB éléről távozó Matolcsy György utóda. A pénzügyminiszter elárulta az ATV-nek, hogy kapott-e felkérést Orbán Viktortól.
2024. február 14., 13:25
Az utóbbi időszakban ismét megnövekedett a Magyar Posta és szolgáltatásai nevében történő visszaélések száma, amelyekben a cég védjegyeit (logo) és arculati elemeit jogosulatlanul felhasználva igyekeznek megtéveszteni a lakosságot. Az ügyfelektől egyre több ilyen bejelentés érkezik napi gyakorisággal.
2024. február 14., 13:17
Szeretlek! – Valentin-nap könnyen kicsúszik ez a szó, csak nem mindegy ki és miért mondja. Szeretetre vágyó Hölgyeim és Uraim, legyenek résen!
2024. február 14., 12:28
A Temu kábítóan olcsó kínai termékeivel árasztja el a közösségi oldalakat és rövid idő alatt letarolta a magyar piacot. A magyar kereskedők szerint tisztességtelenül jár el a kínai webáruház, ezért a GVH-hoz fordultak.
2024. február 14., 11:59
Egy hónapig soron kívül átköthetővé válik a lakásbiztosítás.
2024. február 14., 11:28
Meghirdette a közgyűlést az MBH, ahol megválasztják Magyar Péter utódját.
2024. február 14., 10:59
A szakértők szerint a nyugdíjasréteg eltartása világszerte egyre aggasztóbb képet vetít előre, melyet orvosolni leginkább csak a nyugdíj korhatárának drasztikus emelésével lehet megoldani.
2024. február 14., 10:41
Nem csak az új köztársasági elnököt, hanem egy kormányátalakítás fogdatatását is szondázza egy kormányközeli alapítvány közvélemény-kutatása. Mindez arra utal, hogy Orbán Viktor jelentős változásokra készül a kormány összetételében.