Szégyellem magam

2013. május 20., 14:36

Nyugdíjas vagyok, abban a korban, amikor az ember vonaton már ingyen utazhat. Egy fiatalkori barátommal tervezgettük, vonatra ülünk, megnézünk egy-egy gyönyörű várost, és este hazatérünk. Az első utunkon megdöbbenve tapasztaltam a kortársaim zúgolódását a regisztrálás miatt. Nem pénzbe, egy kis időbe került, hogy látszódjon a MÁV kihasználtsága. Most bejelentették, vége ennek a korszaknak, jön a kiegészítő pótlék „megfizetése”.

Vártam a nyugdíjas tömegek és érdekvédelmi szervezeteik felhördülését, hangos tiltakozását. Nem miattunk, akik a hobbinkat akartuk kiélni, hanem azok miatt, akik kórházba vonattal járnak, akik nyugdíjas létükre a távoli családjukat látogatnák. Hol van ez a több millió tiltakozó ember?

Igen, „szégyellem magam”, mert egy vagyok közülük, és nem tehetek semmit. Mert itt úgy hoznak döntéseket rólunk, hogy senki nem kíváncsi a véleményünkre. Úgy vernek át bennünket, hogy még el is hisszük, a 386 képviselő is fizet. Kérdem én, kellő tisztelettel: mikor utaznak ők vonattal, ilyen fizetés és utazási költségtérítés mellett?!

Végvári József
E-mail