Így változik meg mától a háziorvosi ügyeleti rendszer

A teljes ügyeleti rendszer új formában működik október elsejétől.

2024. október 1., 12:09

Szerző:

Egységessé válik az ügyeleti rendszer az egész országban, mostantól Budapesten is az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) látja el a koordinációs feladatokat.

A tervek szerint a vármegyékben már működő rendszer a fővárosban is jól fog teljesíteni, és az a cél, hogy a betegek számára egy egyszerűen elérhető, állapotuknak és szükségleteiknek megfelelő, magas színvonalú ellátást biztosítsanak – áll az Országos Mentőszolgálat ezzel kapcsolatban kiadott közleményében.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az Index kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a koronavírus-járvány során kiderült, hogy az alapellátási rendszerben milyen komoly problémák állnak fenn. Mint mondta, a változtatással az a cél, hogy minden településen azonos feltételekkel valósuljon meg az ellátás, és az mindenki számára elérhető legyen. A háziorvosi és a sürgősségi ellátás számos helyen eddig egymástól szinte teljesen függetlenül működött, ezek összekapcsolásától pedig azt remélik, hogy a várakozási idők csökkenni fognak a jövőben, így a páciensek gyorsabban juthatnak ellátáshoz.

Az új ügyeleti rendszer elindításával nem mindenki ért egyet

Október 1-től ugyan elindul az új rendszer, ám mint azt mi is megírtuk, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) aggályosnak tartja azt. A MOK titkára, Keczéry Attila korábban elmondta, hogy több probléma is felvetődött az új rendszerrel kapcsolatban. Ezek közül az egyik legsúlyosabb, hogy bár a háziorvosi rendelések hétköznapokon reggel 8-tól este 8-ig tartanak, ám napközben nem érhető el folyamatosan az ellátás. Ezekben a holtidőkben eddig a sürgősségi ügyeletek látták el a betegeket, ám ezt most megszűnik.

Ezen kívül a háziorvosok mostantól a saját területükért lesznek felelősek, így egy kéthetes időszak alatt ötször 12 órát, amikor ügyeletet is ellátnak, 14 órát kell dolgozniuk egyhuzamban, ami jóval több, mint az előírt 8 óra. Minderre a MOK azt javasolta, hogy mindenhol két orvos lássa el a betegeket felváltva, a holtidőkben pedig az OMSZ biztosítson szakellátót, ám a kormányzat nem támogatta az elképzelést.

Minden bizonnyal egy orvosra több terület is jut majd, hiszen csak a fővárosi felnőtt háziorvosi praxisok közül 100 betöltetlen, és vidéken még rosszabb a helyzet. A gyermekügyeletek között is 28 praxis igényelne orvost országszerte, ám az egyre több teher nem teszi vonzóvá ezek elvállalását az orvosok számára sem. Budapesten az ígéretek szerint ilyen téren javul majd a helyzet, mivel egységesítik a gyermekellátást. Eddig csak a Heim Pár Kórház látta el a 18 év alattiakat, mostantól azonban a Szent János Kórház, valamint a XIII. kerületben található, Révész utcai rendelő is alkalmas lesz erre a célra, az agglomerációban pedig újabb ügyeleti pontokat nyitnak.

Az ügyelet mostantól egységesen a 1830-as telefonszámon érhető el, így nem szükséges az adott terület ügyeleti számát tudni. A hívást követően egy automata először a páciens irányítószámát kéri, hogy fény derüljön a területi illetékességre, majd az Országos Mentőszolgálat kezelőjét kapcsolja a rendszer: mindez a jelenlegi adatok alapján kevesebb mint egy perc alatt lezajlik. Az OMSZ munkatársa segít felmérni a beteg állapotát, ezt követően vagy szóbeli tanácsot ad, vagy a megfelelő ellátási helyre irányítja a páciens, esetleg megszervezi az ügyeletes orvos kiszállását, vagy mentőt küld a beteghez.

Az ügyeleti rendszer hétköznapokon esténként, konkrétabban délután 16 és reggel 8 óra között működik, hétvégén és ünnepnapokon pedig 24 órás szolgáltatást nyújt, de Budapesten ezen időpontokon kívül is biztosítják az ellátást két telephelyen.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)