Kozso exfeleségét fényes nappal leteperték az utcán: ezzel hosszú zaklatássorozat kezdődött

Kozso volt felesége, Kádár Mónika 24 év után először beszél a traumatikus élményéről.

2024. október 1., 11:14

Szerző:

2000-ben megírták az újságot az esetet, hogy Kozso volt feleségét a nyílt utcán fényes nappal meg akarta erőszakolni a férfi, de Kádár Mónika most először beszélt ilyen őszintén erről az esetről, ami egy hosszú zaklatássorozat kezdete volt. A Tények Plusz riportjában osztotta meg, min ment keresztül.

Kozso exfeléségét a Szabadság téren támadták meg

Kozso és a vele immár rendkívül rossz viszonyban levő Kádár Mónika 30 évvel ezelőtt váltak el, jó hat évvel a zaklató felbukkanása előtt. Az exfeleség azóta sok-sok munkával túltette magát a traumán és a TV2 zenei műsorának vezetője lett.

Most így idézi fel, amikor egyszer csak fényes nappal Budapest belvárosában meg akarták erőszakolni:

A hátam mögött jött, és hirtelen jobbra néztem, és már akkor a földön voltam. Kirántotta a lábamat, mind a két lábamat, és rám vetette magát, és egyből a bugyimba akart nyúlni. És hogy ott hogy próbált megerőszakolni, azt én nem tudom. Fényes nappal a tévészékház előtt 10 méterrel, hogyan gondolta, hogy ő megerőszakol.”

Senki nem sietett a segítségére, Kádár Mónika csak saját lélekjelenlétének köszönheti, hogy megmenekült. No meg annak, hogy akkoriban még üvegből készültek az üvegek:

Nálam volt, mivel nyár volt, egy üveg, egy kólásüveg. Elkaptam azt az üveget a jobb kezemmel, a bal kezemmel megfogtam a fejét és volt annyi lélekjelenlétem, hogy a jobb kezemmel fejbe csaptam kétszer a támadómat.”

A férfi ekkor elhagyta a helyszínt, Kádár Mónika azonban durva sérüléseket szenvedett: kék-zöld lett a teste, több sebből vérzett. A műsorvezető ekkor úgy döntött, nem fog a rendőrséghez fordulni, de később annyira tarthatatlanná vált a helyzet, hogy erre is rákényszerült.

A férfi sokáig zaklatta még utána

Kádár Mónikát ezek után még jó ideig terrorizálta ez a bizonyos férfi:

Leveleket küldözgetett, hogy meghalok, megöllek, kinyírom a családodat, felgyújtalak a karácsonyfával együtt.”

További tettlegességre ugyan nem került sor, de a férfi rendszeresen járkált még Kádár Mónikához, olyan is volt, hogy a lábtörlőjén aludt. A műsorvezetőnő ezt a szomszéd nénitől tudta meg, akitől kért egy leírást a zaklatóról, hogy nagyjából tudja, hogy hogyan néz ki. A szomszéd néni ennyit mondott az illetőről:

Egy helyes fiatalember.”

A zaklatássorozatnak akkor lett csak vége, amikor Kádár Mónika új kapcsolatot kezdett, de ezek után is jó ideig eltartott, amíg a traumát sikerült feldolgozni – többek között annak segítségével, hogy a műsorvezető karatézni kezdett. Alább találja a teljes riportot, kattintson a play gombra!

(Kiemelt kép: TV2/Tények Plusz)