Kozso lánya keserűen nyilatkozott a családi viszályról: Nem kíváncsi ránk, nem akar minket látni
Kozso nincs jóban sem a volt feleségével, sem vele közös lányukkal, sem az unokájával.
A mindig lelkes és vidám Kozso életének is vannak árnyoldalai: az Ámokfutók frontembere semmilyen kapcsolatban sincs volt feleségével, és ami még szomorúbb, a lányával, sőt unokájával sem. Az exfeleség és Kozso lánya most a Story magazinnak nyilatkozott, keserű beszámolójuk a lap ma megjelent, friss számában olvasható.
Kozso lánya nyilatkozott
Kozso és Kádár Mónika lányát Kocsor Amandának hívják, és a 32 éves írónő azzal került be a hírekbe két évvel ezelőtt, hogy az USA-ban is sikert aratott erotikus regényével. Mint meséli, a kötetet egy álma inspirálta: az erotikus álom alapján fogott bele az írásba, és aztán amikor a kezdet megvolt, a regény onnantól kezdve szinte már írta önmagát. Az írás mellett az ámokfutó apuka lánya egy kommunikációs céget is vezet, valamint neveli 10 éves lányát, Miát. Kocsor Amanda nyilatkozta most a következőket az édesapjáról:
„Szokták tőlem kérdezni, nem fáj-e, hogy nincs apukám, a lányomnak nincs nagypapája? Eleinte igen, nagyon fájt, aztán lezártam ezt magamban. Elfogadtam, hogy ezen már nem lehet változtatni. Édesanyám eleinte biztatott, menjek apuhoz, hívjam őt telefonon, meg akarta hívni Mia születésnapjára is. Én mondtam, ne erőltesse, hagyjuk az egészet. Ha ő nem kíváncsi ránk, ha nem akar minket látni, tiszteletben kell tartanunk a döntését.”
A kis Miáról az derül ki még a cikkből, hogy nagyon kreatív gyermek, és bár az országszerte nagypapa nincsen a képben, rengeteget foglalkozik vele a dédapja.
Kozso exneje szintén nyilatkozott
Hasonlóan keserűen nyilatkozik exéről a volt feleség, Kocsor Amanda édesanyja, a kis Mia nagymamája.
„A volt férjemről, Kozsóról csak annyit mondhatok: bánhatja, hogy eltaszította magától a lányunkat és az unokánkat. Mindegy, hogy alakult a mi kettőnk kapcsolata, egy gyereknek szüksége van az apjára, az unokának pedig a nagypapára”
– mondja Kádár Mónika.
Kozso mostani párja Ágica
Kozso tavaly a Párharc című reality második évadában mutatta be a nyilvánosságnak új kedvesét, akit Ágicának hívnak. Ágica csaknem 25 évvel fiatalabb a szerelménél, így nagyjából egyidős Kozso lányával. A zenész és új, hosszútávfutást kedvelő párja két éve vannak együtt, és már az esküvőt tervezik.
„A vendéglátásban találkoztunk először. Ő már akkor is a táncoslányának szeretett volna”
– mondja Ágica, aki egyébként korábban légiutas-kísérőként dolgozott. Kozso párja már 9 éves kora óta rajongója volt az Ámokfutóknak. A zenész azt mondja, hogy teljesen megváltozott új szerelme oldalán, és hozzáteszi, hogy hat gyermeket szeretne. Mivel Ágicának még nincs gyermeke, így ő is benne van a gyerekvállalásban.
(Kiemelt kép: a Párharc Instagramja)